Vallomás

Kucsera Gábor nem kertelt: elárulta, miből él jelenleg

Létrehozva: 2022.02.25.

A világbajnok kajakozó jó ideje letette az evezőt, és többek közt háromszoros édesapaként áll helyt.

Kucsera Gábor a Futtában című műsor vendégeként kocogott egyet Palik Lászlóval. Az exsportoló többek közt arról is beszélt, ami rengeteg embert érdekel: hogy mivel is foglalkozik manapság, pontosan mivel keresi a kenyerét.

Szoktuk mondani, hogy a sportolói élet sok mindenre megtanít, de egyébként burokban élsz. Teljesen újra kell építeni önmagad. Valaki szerencsés, és kap munkát a szövetségben, vagy itt-ott, de az én esetemben teljesen újra kellett kezdeni – kezdte, majd rátért a konkrétumokra:

– Most jelen pillanatban több vállalkozásom is van. Régen masszázságyakkal indultam el a kajak után, illetve gyerekkoromban mindig szerettem, illetve szerettem volna barkácsolni, szerelgetni, de édesapám mindig kivette a szerszámokat a kezemből, mert olyan rosszul állt benne. Mondtam neki, hogy valahogy meg kell tanulni! A pandémia alatt jött, hogy mit csinál az ember? Felújít. Vegyünk új dolgokat. Ne vegyünk, majd én megcsinálom! Innen jött, hogy szeretnék fával foglalkozni. Szerencsére tudtam bérelni egy műhelyt, gépeket pedig tudtam hozzá venni, így van most egy asztalosműhelyem – árulta el.

Gáborék, ő és öt alkalmazottja gyakorlatilag egyedi bútorokat gyárt, és még ő maga is részt vesz a munkafolyamatokban néha, bár mint mondja, még tanul az embereitől. De persze – mint mondják – több lábon kell állni. Így tesz Kucsera is:

– A másik pedig nagy szívügy, a gyermektáboroztatás. Tavaly csináltam egy gyermektábort a Farm VIP alapján. Azt gondoltam, a vidéki gyerekeknek mennyivel boldogabb gyerekkora van. Ebből jött, hogy csinálnék egy ilyen tábort, ami kütyümentes. Nincs telefon, nincs laptop – magyarázta.

https://cdn.borsonline.hu/2022/02/nOHrPW3NOuBwVX23ygGLXxJdyZbf9_7Bv6RZtJW8SWA/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UyYjMxYzUyOTQwMDRlZjhiNWMzNDY5YWI1ZTE5YzUw.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Tápai Szabina és Kucsera Gábor: Utoljára szerepelünk együtt házaspárként

Tiszta vizet öntött a pohárba a házaspár.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713531620
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713531620
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144181_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Deutsch Tamás: Most komolyan, „who the fuck is” Magyar Péter?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713531620
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713531620
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Vége

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mGJs6JUJ_kJQLniyMBcE_Z_ve374ZcLOHcCOrrl5nfg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzY2JlNWM1NGU4OTRlMWNhNmI1MDgyZGYwM2U2N2M4.jpg
Csalódás

MC Hawer végleges döntést hozott: „Ennyi év alatt most már én belefáradtam”