Bréking

Most jelentette be Kulcsár Edina és férje: vége a házasságuknak

2022. január 14. péntek 17:14

Kulcsár Edina és Csuti mindent megtett, hogy működjön a házasságuk, de most bejelentették, nem együtt folytatják.

Forrás: Bors

Azt régóta vállalta a nyilvánosság előtt is Kulcsár Edina és férje, hogy válságban van a házasságuk. Most pedig a közösségi oldalakon tudatták: hiába harcoltak, vége a házasságuknak.

"Egy évig küzdöttünk, de mivel mindenkettőnknek más a szeretet nyelve, így elengedtük egymás kezét" - kezdte a bejegyzését Szabó András Csuti.

Annyira szerettem volna, hogy működjön, ahogyan Edina is, és mindketten meg is tettünk mindent, hogy rendbehozzuk a házasságunkat, de sajnos nem ment, vége! 

"Van egy örök közös célunk, hiszen itt a két fantasztikus gyermekünk és mindkettőnknek az a küldetése, hogy ők azt lássák, hogy összetartunk és, hogy szeretetteljes környezetet teremtsünk számukra.
Edinával továbbra is segítjük egymást, dolgozunk együtt és neveljük a gyerekeket. Próbáljuk feldolgozni ezt a nehéz helyzetet, ráadásul egy ideje már tart ez az állapot, így kérünk szépen mindenkit, hogy tegyetek ti is így és kíméljetek meg minket a rosszindulatú és ítélkező kommentektől" - áll a posztban.

 

További cikkek

Szexi

Megmutatta a Nagy Ő nehézbombázója, mekkora mellei vannak valójában

Ez is érdekelhet

nemzetisport.hu

Ligue 1: Sergio Ramos első gólja, Lionel Messi visszatért

ripost.hu

Ettől a trükktől lesz tökéletes a hurka

she.life.hu

Egy utolsó levél annak, akit már nem szerethetek többé...

kisalfold.hu

Hamis parfümökkel üzletelt a neten egy egy Győr-Moson-Sopron megyei hirdető

origo.hu

Mumifikálódott magzatot fedeztek fel egy egyiptomi múmia hasában

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: a lengyelek megóvták az oroszok elleni meccset – sajtóhír

vg.hu

Magángéppel érkeztek Oslóba a tálibok a nyugati világgal való első tárgyalásra

vg.hu

Jövő nyáron már nem kuna kell a horvátországi nyaraláshoz

mandiner.hu

Bloomberg: Orbán a romákat is célba vette

metropol.hu

Szörnyű hír érkezett! 43 éves korában meghalt a magyar színész

origo.hu

Nem várnak tovább, máris új rendszámokat vezetnek be Magyarországon