Válás

Egy barátja kikotyogta: Kulcsár Edina nem mond igazat?

Létrehozva: 2022.01.28.

Bár az egykori szépségkirálynő azt állítja, hogy a kanyarban sem volt az új párja, amikor elhagyta a férjét. Az egyik barát szerint azonban ez nem így történt.

Kulcsár Edina nem mond igazat?

Forrás: TV2

Young G imádott felesége súlyos műtétjéről és az esküvőjükről mesélt a Mokkában, amikor egy pár percre elkalandozott. A rapper azt kezdte el fejtegetni, mennyire elszomorítja, hogy manapság sok házasság végződik válással. Majd tett egy sejtelmes utalást Kulcsár Edina válásával kapcsolatban. Ezzel pedig igencsak kellemetlen helyzetbe hozta az egykori szépségkirálynőt, aki korábban azt találta nyilatkozni, hogy nem egy harmadik fél miatt ment végleg tönkre a házassága.

A mai világban mindenki elválik, otthagyja a férjét, a feleségét. Amikor már egy nő csalja meg a férfi párját... Borzasztó ez a világ, amit most élünk. Tudjuk, kiről beszélünk

– utalt Kulcsár Edinára és a körülötte kialakult helyzetre Young G.

Fotó: TV2

A Mokka műsorvezetője, Orosz Barbi rögtön hozzátette, hogy szerinte nem szabad külső szemlélőként véleményt alkotni, hiszen nem láthatott bele a házasságukba. Ám, amit erre a rapper válaszolt, arra a tévés sem számított.

„Beleláttam valamilyen szinten, mert nagyon jó kapcsolatot ápolok velük” – zárta a kamerák előtt a rapper.

Béci Kulcsár Edina volt és jelenlegi párját is valóban elég jól ismeri. G.w.M-mel többször dolgozott már együtt, Csutival pedig az Instagram-bejegyzéseik alapján gyakran járnak közös rendezvényekre. Tehát akár mindkét oldalról is nagyon jól ismerheti a részleteket.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138277_auto_resized.jpg
origo.hu

Ez botrányos: elmondhatatlanul drága mulatság lesz a magyar szurkolóknak az olimpián kézilabdameccseket nézni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713418510
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129048_auto_resized.png
hirtv.hu

Megfenyegették a HírTV stábját Monfalconéban + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135983_auto_resized.jpg
life.hu

Ezzel a filléres trükkel szaporíthatod könnyen a rózsát!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139482_auto_resized.png
hirtv.hu

Napi aktuális – Orbán Viktor beszédet mondott a NatCon konferencián + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713418510
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109182_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Elhunyt a magyar gasztronómia meghatározó alakja: százak tanulták nála a szakmát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713418510
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713418510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713418510
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/E7P-DYVOSTgRGzq39bCWVOAQBgySnOtTablv2e-tQto/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk2MzIwMWI4ZGI5OTQ1MWU4ZTliNWYyNGQzY2FmMWI3.jpg
KIHÍVÁS

Bodrogi Enikő: A nagyszüleim nagyon magasra tették a lécet