Magányosan él a népszerű magyar tévés

Mohai Gábor a kezdetektől meghatározó szereplője volt a magyar televíziózásnak. Láttuk őt bemondóként, műsorvezetőként, és mind a mai napig a média körül forog az élete.

Hogyan kezdődött a pályafutása? Tényleg a véletlen műve?

Egyszer régen, a debreceni színház főrendezője, Lendvay Ferenc meghívott egy szerepre és ott maradtam egy darabig. Nem akartam színész lenni, annál inkább előadóművész. Akkor történt, hogy a darabban mikrofonba kellett beszélnem, és a főszerepet játszó kolléganőm, Máriáss Melinda azt mondta: „Tudom, hogy nem szereted a színészetet, miért nem mégy el rádióbemondónak?” 

Aztán, mit ad Isten, néhány nap múlva megjelent egy felhívás a rádióújságban, amely szerint budapesti férfiakat keres a Magyar Rádió. Egy kicsit füllentettem és egy Pesten élő évfolyamtársam címét megadva még a családom, barátaim előtt is titokban jelentkeztem. Három felvételi vizsga után, több mint 2000 jelentkező közül abban az évben egyedüliként felvettek bemondónak és búcsút intettem a színháznak, de a pódiumnak, a versmondásnak nem. 

Gyönyörű és sorsszerű volt a kezdet, de mi az, ami a mai napig vonzó a szakmájában?

Hivatásnak és a mai napig szolgálatnak tekintem a szakmámat. Nekünk, bemondóknak mindig nagy szerepet szántak. Ismertségünknek, népszerűségünket a médiának köszönhetjük, még most, sok év után is. A mikrofont, a képernyőt és főleg a hallgatót-nézőt megtanultuk tisztelni. Ügyelnünk kellett a megjelenésre, a helyes, választékos magyar beszédre. Nekem a beszéd a kenyerem, hiszek a szép és igaz szóban. Felelősség megszólalni, megjelenni a rádióban, televízióban, ezt megtanultam idősebb kollégáimtól, mestereimtől, akiket példaképnek is tekintettem.

Jól tudom, hogy majdnem pap lett önből? Netán görög-katolikus pap édesapja próbálta a hivatás felé terelgetni?

A nyolcadik osztály után szerették volna, ha egyházi iskolában tanulok tovább, én azonban akkor hallani sem akartam róla. Bevallom, már felnőtt fejjel megfordult a fejemben, hogy akár szerzetes-pap is lehettem volna. Azonban az a sok szép feladat, élmény, öröm és szeretet, amit választott hivatásomtól kaptam, mindent felülírt. Megmaradtam vallását gyakorló, Isten-hitben élő bemondónak.

Mit csinál most, a nyugdíj édes nyugalmában?

Csak papíron mentem nyugdíjba, ma is dolgozom a Kossuth és a Bartók Rádióban. Dr. Bőzsöny Ferenc kollégámtól megörököltem a „harangokat”. Éppen 10 éve mondom mindennap a déli harangszó előtti helytörténeti ismertetőket a Kossuthon, a Bartókon pedig rendszeresen közvetítek klasszikus zenei hangversenyeket. Ezen kívül műsort vezetek, mindennap mondok verset nézői kívánságra, na és nagy örömömre, valamint szinkronizálok is. Ezen kívül irodalmi estjeimmel járom az országot és elvihetem a magyar költők verseit – mert kizárólag csak ilyet mondok – a külhoni magyaroknak is.

Azért van alkalma pihenni is?

Évek óta Budán élek egy nagy kertes házban, szeretem az egyedüllétet, a csendet magam körül. Valójában nincs mindig csend, mert mellettem van Szuszu, a németjuhász keverék, és Dzsoni, a yorki a kutyám is. Ők fantasztikusak, okosak. Természetesen nagyon szeretik a sétákat és még az autózást is.