Celeb

Azonnal le kellett állítani Balázs Pali klipforgatását, olyan történt az énekessel - videó

Bors

2021. december 2. csütörtök 19:30

Azt hitte, könnyebb lesz, ha kiadja magából a fájdalmát, de nem lett könnyebb a lelke. Ahogyan múltak a hetek, egyre erősödött rajta a melankolikus hangulat. Ma legalább már tud arról beszélni, mit élt át.

Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, Balázs Pali gyerekkori barátját gyászolja, akit a nyáron veszített el. Vele élte meg első színpadi sikereit is 20 évesen, rendkívül közel állt hozzá Berki Csaba.

Ritkán szövődik az életben olyan szoros lelki kapcsolat két ember között, ami évtizedekig kitart. A miénk ilyen volt– meséli szomorúan az énekes, akinek eddig nem voltak nagy veszteségei sem a családjában, sem a baráti körében.

„Valószínűleg ez is az oka annak, hogy ennyire megviselt a gyász, ugyanis nem kerültem még ilyen helyzetbe, a halállal eddig szerencsére nem kellett foglalkoznom” – árulja el. Borzasztó lelki nyomás alatt született meg az ’Egy csillag örökre ragyog’ című emlékdalom, ami pályafutásom legnagyobb kihívása volt. Tovább fokozta a fájdalmamat a Békéscsabán forgatott videóklip elkészítése. Emlékszem, amikor az Evangélikus Nagytemplom kapuját átléptem és elkezdtem énekelni a dalt, még a forgatást is le kellett állítani, hogy össze tudjam szedni magam. Nagyon kellett koncentrálnom, hogy kameraképes állapotba kerüljek. Azt hittem, ezután már könnyebb lesz a gyász.”

Pali azonban nem mérte fel annak a súlyát, hogy a dala újabb és újabb sebeket fog feltépni, amelyekre az emléktapaszok egyelőre nem nyújtanak vigaszt.

„Az igazi döbbenet és fájdalom talán akkor érintett meg leginkább, amikor először megnéztem az elkészült klipet. Akkor olyan gyomrost kaptam az élettől, a Sorstól, amilyennél nagyobbat talán még Mike Tyson sem tudott volna ütni. Hosszú hetekre kidőltem. Elmondhatatlan ürességet és feldolgozhatatlan fájdalmat éreztem. Szinte semmihez nem volt kedvem, még az étvágyamat is elvesztettem, több kilót fogytam. November elején aztán nagy nehezen összeszedtem magam és újra visszaállítottam a gondolataimat a megszokott pozitív irányba, mert tudom, hogy odafent Csabi Barátom is ezt szeretné, örök mosolya kíséretében.”

Pali különös hangulatú klipje itt tekinthető meg:

További cikkek

Szexi

Megmutatta a Nagy Ő nehézbombázója, mekkora mellei vannak valójában

Ez is érdekelhet

nemzetisport.hu

Ligue 1: Sergio Ramos első gólja, Lionel Messi visszatért

ripost.hu

Ettől a trükktől lesz tökéletes a hurka

she.life.hu

Egy utolsó levél annak, akit már nem szerethetek többé...

kisalfold.hu

Hamis parfümökkel üzletelt a neten egy egy Győr-Moson-Sopron megyei hirdető

origo.hu

Mumifikálódott magzatot fedeztek fel egy egyiptomi múmia hasában

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: a lengyelek megóvták az oroszok elleni meccset – sajtóhír

vg.hu

Magángéppel érkeztek Oslóba a tálibok a nyugati világgal való első tárgyalásra

vg.hu

Jövő nyáron már nem kuna kell a horvátországi nyaraláshoz

mandiner.hu

Bloomberg: Orbán a romákat is célba vette

metropol.hu

Szörnyű hír érkezett! 43 éves korában meghalt a magyar színész

origo.hu

Nem várnak tovább, máris új rendszámokat vezetnek be Magyarországon