Celeb

Titkolta, hogy beteg: 41 éves korában váratlanul elhunyt a sztár

Bors

2021. november 29. hétfő 06:00

Meghalt Virgil Abloh, a Louis Vuitton tervezője és az Off White alapítója.

41 éves korában elhunyt Virgil Abloh, a Louis Vuitton tervezője és az Off White márka alapítója. A divattervező a rák egy agresszív formájában szenvedett, de ezt mindenki előtt titkolta. A szívében angioszarkóma alakult ki.

Mint kiderült, 2019-ben diagnosztizálták rákkal, de senkinek nem árulta el, és magányosan küzdött a gyilkos kórral.

„Mindnyájunkat megdöbbentett ez a szörnyű hír, Virgil nemcsak zseniális tervező, látnok volt, hanem gyönyörű lelkű és nagy bölcsességű ember is” – mondta a Louis Vuitton ügyvezető igazgatója, Bernault Arnault.

Virgil Abloh 1980-ban született Illinois-ban, szülei első generációs ghánai bevándorlók. Anyja varrónőként dolgozott, apja pedig vezető beosztásban egy festékcégnél. 2009-ben Kanye Westtel együtt gyakornokoskodtak a Fendinél, 2018-ban már a Louis Vuitton férfi részlegének művészeti vezetője volt. Emellett az általa alapított milánói székhelyű Off-White divatház vezérigazgatója is volt.

Abloh volt az első afroamerikai, aki művészeti igazgató lett egy francia luxusdivatháznál. A Time magazin 2018-ban a világ 100 legbefolyásosabb embere közé választotta.

További cikkek

Válás

Kinek szól? G.w.M máris fájdalmas szakításról énekel

Karrier

Megszólalt G.w.M exe, a rappert választotta Obama és a Fehér Ház helyett

Ez is érdekelhet

szon.hu

Halálos baleset Nyíregyháza és Nagykálló között

888.hu

Így hazudj magadnak kétszer akkora támogatottságot

origo.hu

Ügyesen feltette a BMW-s a hóláncot, csak azt nem találta el, melyik kerékre kellett volna

vg.hu

Februártól kötelező a koronavírus elleni oltás Ausztriában

vaol.hu

50 napja van kómában Csollány Szilveszter, Zacher Gábor szerint van remény

origo.hu

Élményszerű digitális oktatást szeretne a Telekom

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: a koronavírusos francia játékos kiszökött a szegedi karanténból – sajtóhír

vg.hu

Hatékonyabb lehet az omikron ellen a Szputnyik a Pfizernél

mandiner.hu

Elemző: Azt hazudták pénteken, hogy meg lehet tartani április 3-án a baloldali népszavazást

life.hu

Kiderült, hogy hatalmas hitel terheli G.w.M házát: "Az sem teljesen igaz, hogy csak a kislányának vette"

ripost.hu

120 rendőr, 57 helyszín: csaknem 100 milliós csalást követett el a veszélyes magyar banda

origo.hu

Soha nem látott szalagkorlát épül egy magyar út mellett, meg fog lepődni, hogy néz ki - fotók