Celeb

Kiderült, miért költözött titokban külföldre Schell Judit

Bors

Létrehozva: 2021.11.30.

A koronavírus-járvány kellős közepén két kisebbik gyermekével Spanyolországba költözött a színésznő. Schell Judit 13 éven át gyűjtött arra, hogy létrejöhessen élete legnagyobb, egy éven át tartó kalandja.

Schell Judit még tavaly hagyta el Magyarországot, teljes titokban. Miután férjével, Schmied Zoltánnal szétváltak útjaik, a színésznő úgy döntött, egy teljes évre Spanyolországba költözik két kisebbik gyermekével. Judit a Retro Rádió Abaházi Presszó című műsorában nyilatkozott arról, hogy a nagy kaland rengeteg megtakarítását felemésztette, egy vagyont költött el. Igaz, hosszú időn át spórolt arra, hogy ezt megtehesse.

– Rég elkezdtem készülni erre az utazásra. Már 13 évvel ezelőtt gondoltam rá anyagilag, azóta gyűjtögettem, mert tudtam, hogy megtörténik – kezdte a műsorban Judit.

Mint kiderült, a Jászai Mari-díjas színésznő időszakos külföldre költözésének nincs köze a szakításhoz.


2019 őszén már szerettünk volna Costa Ricára menni az egyik kedves barátomhoz, de a világjárvány miatt nem tudtuk elindulni. Akkor úgy gondoltam, hogy módosítom az úti célt , és inkább Európában maradunk, így esett a választásunk Dél-Spanyolországra – mesélte Abaházi Csabának.

A Thália színház természetesen tudta és engedélyezte, hogy elmenjen egy hosszabb szünetre. A mediterrán életet több szempontból is tanulságosnak találta. Sokat gyakorolhatta az angol nyelvet és egyfajta útkeresésen is keresztülment. Mint mondta, szeretett volna kicsit visszatérni a „kezdőponthoz”. Szerette volna olyan emberek szemével is látni magát, akik nem a híres Schell Juditként ismerik őt.

13 éves fiát, Boldizsárt egy angol–spanyol két tannyelvű iskolába íratta, kilencéves lánya, Bori pedig egy családias Montessori-iskolába járt.

– A gyerekeknek és nekem is egy nagyon hasznos utazás volt ez. Több idegen nyelvvel is megismerkedtek, mert az iskolában nemcsak angolt és spanyolt oktattak, de még németet is tanultak. Kint sem hagyták abba a sportot, nagyon aktív életet éltünk – mesélte.

Judit a kint töltött idő alatt nem keresett munkát, hazatérve pedig felmondott a Thália színházban, és szabadúszó színésznő lett. Mint mondta, jelenleg csak olyan munkákat vállal, amiket belátható időn belül tud teljesíteni. Sőt, azzal a gondolattal is kacérkodik, hogy új területen próbálja ki magát.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136386_auto_resized.jpg
origo.hu

Egy sztárcsapat már kedd este kiesik a BL-ből - élő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27130_resized.jpg?avcount=1713308111
origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135985_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Orbán Viktor felszólalt az Európai Parlamentben – mutatjuk a részleteket!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134540_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136133_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Giorgia Meloni: Ami Brüsszelben történik, az megdöbbenéssel tölt el bennünket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27131_resized.jpg?avcount=1713308111
origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17117288_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Így lesz csodásan dús a leander - íme az olasz trükk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/RiuPh-hTzx-M74_miVhy5JJs45DrP_iO07U5sxcnWvY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjNmE5MTRiNmM4YjQ4Njk5ZWViZjBiNjc2ODIwMDc5.jpg
Csinos

Felröppent az 54 éves Barta Sylvia szoknyája, mindent látni lehetett - videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/9JxSysKcyK_5cXWw82kU6fjwl1FuqakCG2PX2phFk2I/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhjOGJjMGVjZjRmYjRiYWFhMjZiNjAzMDVhMzVhMGFm.jpg
Karrier

Majka Curtist másolja? Ezért szegődött az RTL-hez