Celeb

Brutálisan eltorzult Hódi Pamela teste a szülés után - videó

Bors

2021. november 28. vasárnap 04:00

Hódi Pamela szerint eltorzult a teste második gyermekének megszületése után. Ezért még párja, Tóth Bence sem láthatta őt meztelenül.

Forrás: Bors

Szülés utáni külsejéről vallott kendőzetlen őszinteséggel Hódi Pamela. A népszerű influenszer Lilu YouTube-műsorának a vendége volt, ahol elmondta, úgy eltorzult a teste, hogy még szerelme, Tóth Bence előtt sem vetkőzött meztelenre.

Teljesen tudatában voltam annak, hogy borzasztó a látvány, amit a tükörben látok. Nem szenvedek testkép zavarban, pontosan látom, azt ha zuhanyzom, levetkőzöm és belenézek a tükörbe, és amit látok azzal nem feltétlenül vagyok elégedett. Na hát ez szülés után most sem volt másképp, ahogy nyolc évvel ezelőtt sem

- vallotta be Pamela.

Elmondta, sokszor volt, hogy elsírta magát, akár terhesen is.

Én úgy szoktam fogalmazni, hogy mint egy gorilla mama, úgy néztem ki. Sokszor voltam mélyponton a külsőm miatt - tette hozzá.

Hódi Pamela még 7 kilótól szeretne megszabadulni, de egyelőre nem vett még rá a lélek, hogy elmenjen edzőterembe.

"Nem tudnám kivitelezni, egyelőre úgy érzem, és nem is vágyom vissza. Szeretnék jó barna lenni, de ezt sem tudom megoldani, két éve nem voltam napon. Belsőleg pedig nekem Bence a legfontosabb. Ő nyújtja nekem folyamatosan azt a lelki erőt, támaszt, aki azt mondja, bárhogy kinézhetek, a legszebb vagyok neki a Földön. És nem azért, mert gyereket szültem neki, hanem mert ő egészen egyszerűen ezt így gondolja" - mesélte Pamela.

Bőre színére visszatérve elmondta, amikor albérletben éltek, nem tudott napozni, aztán pedig terhes lett.

Most pedig annyira brutálisan torz volt a testem szülés után, hogy nem mentem ki napozni, egy fürdőruha nem jött volna fel rám. Én azért eléggé szemérmes vagyok, nekem nagyon számít, hogy Bence még úgy nézzen rám, ahogy én szeretném, ezért nem is nagyon mutatkoztam előtte meztelenül

- fogalmazott az influenszer.

További cikkek

Változás

Tükörbe merek nézni! – rá sem lehet ismerni az egykor nagyképű Pintér Tenyára

Válás

Egy barátja kikotyogta: Kulcsár Edina nem mond igazat?

Ez is érdekelhet

metropol.hu

Szirénázó autók lepték el a Rákoshegyet, szörnyű tragédia történt

origo.hu

Mindenki kinevette ezt a lényt A Jedi visszatér forgatásán - videó

hirtv.hu

Escobar utódját kapták el Budapesten, akár 1260 milliárd forintot is kereshetett volna 16 tonna kokainon

feol.hu

Kalandos történet - Rendőrök vitték a Fejér megyei anyukát szülni a csúcsforgalomban

origo.hu

Kiütötte az európai állam netét a Minecraft-verseny

nemzetisport.hu

Arsenal: az angol válogatott védő az Aston Villában folytatja

origo.hu

Ők most a leggazdagabb, szuperszexi nők a világon

ripost.hu

Tombol az omikron Magyarországon: ezt fotózták a Margit hídnál

astronet.hu

Napi horoszkóp 2022. január 28.: az Ikrek az igazat látja, a Szűz új felismerésekre bukkan

life.hu

Ítéletidő jön! Több megyére is kiadták a figyelmeztetést: erre kell számítani

origo.hu

A rendőrök orra előtt fogyott ki a benzin, ami ezután jött, arra senki sem volt felkészülve