Családi körben ünnepelték Zámbó Jimmy édesanyjának 94. születésnapját – írja a Ripost. A jeles nap alkalmából Árpy két napig főzött, Marietta pedig a virágokért kezeskedett.
– Anyunál tartottuk a szülinapot. Mindenki ott volt, az összes gyereke. Ahogy az lenni szokott, nagy kajálást rendeztünk. Én főztem a bulira, egy komplett menüsorral készültem. A gyöngytyúkleves után frissensülteket és Jimmy kedvencét, a kakaspörköltet is feltálaltam. A lányok virágot hoztak anyunak, mondhatni, jelenleg komplett virágerdő van a lakásban – nyilatkozta Zámbó Árpy a lapnak.
– A tavalyi év nem volt könnyű, anyu kétszer is kórházba került, egyszer a tüdeje vizesedett be a szívbetegsége miatt, majd a combcsontja is eltört. Voltak pillanatok, amikor nagyon ránk ijesztett, de szerencsére jól van. Nem mondom, hogy lefutja a maratont, de szépen ellátja magát. A szülinapján sem volt ágyban, totyogva közlekedett a járókeretével, de ami a legfontosabb, hogy nagyon jó étvágya van és szellemileg is fitt. Komolyan mondom, néha zavarba ejtő, hogy mindenre emlékszik. Nem vitás, még mindig anyu a főnök, az van, amit ő mond – folytatta Árpy, aki gőzerővel készül a február 29-i Jimmy-emlékkoncertre, melyen Anna néni is részt vesz.
(Ripost)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.