Celeb

Családjukért küzdenek a csapatok

Címkék
ügyészség

L. P.

2020. február 14. péntek 12:00

A meglepetések hetén az Exatlon Hungary legmeghatóbb hírét jelentette be Palik László. Amellett, hogy ezúttal nem lesz párbaj, a győztes csapat tagjai hazatelefonálhatnak a szeretteiknek.

Karácsony másnapján utaztak ki több mint nyolc­ezer kilométeres távolságba az Exatlon Hungary Kihívó és Bajnok csapatának tagjai Dominikára. Talán a legnehezebb megpróbáltatás számukra az, hogy amíg kint tartózkodnak, nem léphetnek kapcsolatba szeretteikkel. 

A pénteki verseny tétje így még nagyobb, mindenki győzni szeretne. 

– Egy hónap alatt megtudtam, milyen, amikor nem látom a kisfiam és nem hallom a párom hangját. Aztán jött a hír, ami feltépte a sebeket. Az egész éle­tem a küzdelemről szól, nem volt sem anyukám, sem apukám, aki segített, utat mutatott volna. Ma is elképesztően küzdeni fogok, mert nekem a családom a legfontosabb – mondta el Adu László Dániel a Kihívóktól.

Morádi Zsoltnak, a Bajnok csapat tagjának akkora a tét, mint egy világversenyen. 

– Nagyon feldob a lehetőség, hogy hazatelefonálhatunk. Világbajnoki döntőben sosem kaptam ki, téthelyzetben jól teljesítek, bár az Exatlon másik „sportág” – magyarázta a Borsnak Zsolt.

A csütörtöki végjátékban a Kihívók győzedelmeskedtek, ami kihatással lesz a jövő heti párbajra is, ám péntek este kiderül, hogy a különleges jutalmat melyik csapat zsebeli be.

További cikkek

Utolsó

Ez volt Csollány Szilveszter utolsó tévés szereplése - videó

Videoklip

Most jött ki Kulcsár Edina első saját dala: súlyos dolgokról énekel

Ez is érdekelhet

vg.hu

Eddig számít fertőzőnek, ha pozitív lett a Covid-tesztje

borsonline.hu

Brutális támadás: Fényes nappal verték véresre a kutyasétáltató nőt - 18+

vg.hu

Elhunyt Csollány Szilveszter

feol.hu

Sukorói zenész, pusztaszabolcsi tanár a Hooligans új basszusgitárosa

origo.hu

Titokzatos lila sziklákat találtak a Marson

nemzetisport.hu

Gyász: edzője saját gyermekeként tekintett Csollány Szilveszterre

vg.hu

Nyugati diplomatákkal tárgyaltak a tálibok

ripost.hu

Meglepő, mit mond Csollány Szilveszterről és a lélegeztetett betegekről a pszichoterapeuta

borsonline.hu

Ez lehet az omikron legelső tünete, mutatjuk, mire figyelj fel

origo.hu

Kitette a netre, hogy 417-tel száguldott az autópályán, a rendőrség nem hagyja annyiban - videó

origo.hu

Csollány Szilveszter élete képekben