Kiss Ádám, Liptai Caudia és Shaolin Sándor egy napra helyet fognak egymással cserélni. Legutóbb a humorista látogatott el Pataki Ádám cukrászdájába, hogy kitanulja az édességkészítő mesterséget. Minderről pedig egy kisfilmet is forgattak. Természetesen a Bors is ott volt a helyszínen.
– Azért vállaltam ezt az egész projectet, mert nagyon jó mókának ígérkezett. Szeretek a komfortzónámon kívül esni, és a tortasütés egy cukrászdában pont ilyen, főleg egy nagy múltú helyen. Kíváncsian várom, mi sül ki ebből az egészből – mondta a forgatáson Ádám, aki még itt is apró humormorzsákkal operált.
– Azt a tanácsot kaptam, hogy szalmonellás tojást ne verjek fel. (nevet) Egyelőre ismerkedem a helyszínnel. Úgy is mondhatjuk, hogy egy napra én leszek Ádám felesége, Claudia helyett – folytatta a Borsnak a humorista, akinek nem idegen eszköz a fakanál.
– Az átlag férfiakhoz képest, többet sütök-főzök otthon. Ezt a nagymamától örököltem. Ki tud kapcsolni, ha a konyhában tevékenykedem. Persze sütiből is úgy vagyok, ahogy a főételekkel. Amit én szeretek, azt el is tudom készíteni. A többiekre sajnos nem tudok gondolni – folytatta Ádám.
A stand-up comedy hazai királyával egyébként Shaolin Sándor fog egy napra helyet cseréni.
– Az én szerepemet Shaolin Sándor fogja átvenni. Innen üzenem neki, hogy nem fog sikerülni. Nem olyan egyszerű a stand-up műfaja. Szerencsére van egy megbízott humorista barátom, aki segít neki összehozni valamit – avatta be lapunkat, majd hozzátette: az igazi humorhoz a saját életünkből kell meríteni ihletet.
– Az őszinte humorhoz, a saját életünkből kell meríteni. Hitelesnek kell lenni, és a valós dolgokat kell színpadra vinni. Én is ezt teszem. A stand-up egy őszinte műfaj. Ami körbeveszi a humoristát, arról beszél. Másfél éve gyerekem született, ezért ő lengi körbe a műsoromat, és 70 százalékban róla és az apaságról beszélek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.