Neje miatt árulja házát Tom Jones – nem bír elhunyt szerelme emlékei között élni

Neje miatt árulja házát Tom Jones – nem bír elhunyt szerelme emlékei között élni

Tom Jones
PUBLIKÁLÁS: 2018. január 08. 13:30
Kiss Boglárka

Szívbemarkoló, miért válik meg Los Angeles-i luxusvillájától Tom Jones. A 77 éves zenészlegenda bevallotta: kényelmetlenül érzi magát a bútorok közt, melyek egytől egyig másfél éve elhunyt feleségére emlékeztetik.

Linda utolsó kívánsága szerint Londonban vásárol magának lakást. A Sex Bomb és a Delilah című slágerek énekese és Linda gyermekkoruk óta ismerték egymást, 16 évesek voltak, mikor összeházasodtak. 59 évig tartó házasságuk alatt semmi sem kezdhette ki szerelmüket, s bár nyílt titok, hogy Jonesnak tucatnyi szeretője volt, az egymás iránt érzett őszinte szeretetük mindent legyőzött. Linda azonban váratlanul beteg lett.

– Amikor az orvosa felhívott, hogy elmondja, rákos, egy pillanatra megállt a szívem. Azonnal visszarepültem hozzá Los Angeles-i otthonunkba. Egy hete volt már csak hátra – nyilatkozta  a megtört énekes.

– Linda mindig is vissza akart költözni Angliába, folyton honvágya volt. Mikor kiderült a betegsége, már túl késő volt, de azt kérte, én menjek, vegyek ki egy lakást Londonban – idézte fel Jones, aki 1998-ban csaknem 700 millió forintnyi összegért vásárolta az öt hálószobás, hét fürdőszobás Los Angeles-i ingatlant, melyhez sportpálya tartozik. Jones ennek most több mint háromszorosáért árulja a birtokot.    

Linda kedvéért énekel

Felesége halála után Tom Jones úgy érezte, képtelen lesz többé színpadra állni, de Linda azt kérte, sose hagyja abba, így 2016 szeptemberében mégis visszatért.
– Eldöntöttem, az éneklés fog életben tartani. De Linda legkedvesebb száma, Lonnie Johnson Tomorrow Night előadása képtelen feladatnak tűnt. Akkor sikerült a legjobban, amikor neki énekeltem az utolsó óráiban.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.