Celeb

Nádai Anikó: Néha legszívesebben zsákot húznék a fejemre

K. B. V.

Létrehozva: 2016.12.17.

Míg más valóságshow-hősöknek a szereplésben kimerül az ismertsége, Nádai Anikó már a második műsorvezetői feladatot kapta az RTL-től. Közben édesanya is lett.

Amikor évekkel ezelőtt jelentkezett a ValóVilágba, gondolta volna, hogy idén ön vezeti a műsort?

Áh, soha! Ha valaki azt mondja nekem, amikor kijöttem a villából, hogy a néggyel későbbi szériát én vezethetem, kinevetem. Álmodni sem mertem volna ilyet.

Pedig sokan jelentkeznek azért, hogy utána a médiában helyezkedhessenek el. Igaz, csak keveseknek sikerül. Ön miért vágott bele?

Akkoriban főiskolára jártam és dolgoztam. Voltam pókerklubban osztó, és elvégeztem egy manikűrös tanfolyamot is. De azt éreztem, hogy nem vagyok a helyemen. Amikor megláttam a felhívást a tévében, „nincs veszíteni valóm” alapon jelentkeztem csak. Tulajdonképpen csak a második héten, amikor már bőven bent voltam a villában, hittem el vagy fogtam fel, hogy én valóban itt vagyok. A korábbi szériákat sem néztem, 20-21 éves voltam, amikor bekerültem, és előttünk hét évig nem is volt VV.

Nem bánta meg, hogy jelent­kezett?

Soha, és bármikor jelentkeznék újra. Olyan élmény volt, amit nehéz szavakba önteni, imádtam. De persze, már sok mindent másképp csinálnék, pláne, hogy most már bele is látok az előkészületekbe is. Akkor én teljesen ösztönösen önmagamat adtam, utólag kiderült, hogy jobban át kellett volna gondolni.

Negyedikként végzett, ami nem egy rossz helyezés, de nem is a legjobb. Mégis ön volt az, aki ennek a szériának az igazi nyertese. Azóta is az RTL Klubnál dolgozik. Hogyan jutott el addig, hogy idén már ön vezethette a műsort?

Amikor kijöttem, fogalmam sem volt, hogy mi vár rám. Arra számítottam, hogy ha hazamegyek, megismernek a sarki kisboltban, ehelyett megismertek mindenhol és fellépésekre jártunk. De ennek az időszaknak hamar vége lett, nekem pedig el kellett gondolkodnom azon, hogy akkor mégis hogyan tovább, mert eltűnni nem akartam. Szerencsém volt, mert nagyon sok lehetőséget kaptam az RTL Klubtól: folyamatosan dolgozhattam. Segítettem Alekosznak feleséget keresni, a Gyanú árnyékában castingcsapatának is részese lehettem, a VV5 háttérműsorában is kaptam szerepet. Változatos munka volt, és egyébként sem tudom elképzelni, hogy naponta nyolc órát üljek egy irodában. Később engem is el kezdtek szerepekre meghallgatni, így kerülhettem az Éjjel-nappal Budapestbe, itt ismertem meg a későbbi páromat, és innen mentem szülni. De a várandósság alatt is dolgoztam a Hungary's Got Talent csapatában.

Majd jött a Farm és a ValóVilág Powered by Big Brother és a műsorvezetéssel együtt a rengeteg kritika is.

Így utólag a Farm szinte semmiség volt a VV-hez képest, hiszen nem élőben ment, így annyiszor mondtam el a szövegem, ahányszor csak akartam. Tökéletes volt arra, hogy belekóstoljak a műsorvezetésbe, de a VV mély vizére nem tudott felkészíteni. Az elején annyira izgultam, hogy rengeteget bakiztam, de volt bennem egy nagyfokú bizonyítási vágy, főleg hogy mindenki azt mondta, csak azért vezethetem, mert a párom az RTL Klub főrendezője. Sokat fejlődtem és tanultam, de tény, hogy az elfogadható határát súroltam. De szerintem nem lehet és nem igazságos olyanokkal összehasonlítani, akik 10-15 éve a szakmában vannak. Ahogy nekik kellett, úgy nekem is kell a gyakorlás. Egyébként a legnehezebb visszanézni magam, de muszáj volt. Általában a párommal, Danival ültünk le, és elemeztük ki, mik a hibáim. Ahogy néztem, azt éreztem, hogy legszívesebben zsákot húznék a fejemre. Sok mindenbe belekötöttek a nézők. Ezek egy része igaz volt, de amikor már arról ment a vita, hogy miért pislogok olyan sokat, azt nem éreztem jogosnak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195300_auto_resized.jpg
origo.hu

Ha ezután nem rúgják ki a Manchester United bohócedzőjét, akkor soha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715041509
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195120_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Megalázták, milliókat költött, mentő jött érte – kitálalt Klopp volt magyar játékosa

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194752_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192935_auto_resized.jpg
vg.hu

Amerika bejelentette: jövőre segít Ukrajnának ellentámadást indítani

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715041509
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17177689_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Íme a legjobb kefires-burgonyás lángostészta receptje: háromféle feltéttel is kínálhatjuk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186765_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ilyen jóképű férfivá cseperedett Csisztu Zsuzsa születésnapos nagyfia – fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715041509
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715041509
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség