Tavaly nyár végén megnősült, idén júniusban pedig Kiss Ádám kislánya, Olívia is megszületett. A humorista igazán jó időszakot tudhat maga mögött, ráadásul néhány napja a Cometen a legjobb humoristának járó gömböt is hazavihette. Bár évente már csak egy-két tévés önálló esttel készül – attól tart, hogy kiéghet, hiszen tizenhárom éve van a pályán.
– A legnagyobb ajándék a kislányom és a feleségem, de a Comet-gömb is óriási visszaigazolás, hogy jó az, amit csinálok – mondta a Borsnak a humorista, aki szerint ugyan túltelített már a szakmája, de humorra mindig szükség lesz.
– Mindegy, hogy azt stand up-nak, Fábry Sándornak, vagy Benny Hillnek nevezzük. A humor olyan, mint a víz, anélkül nem élhet egyetlen ember sem – magyarázta Ádám, aki idén úgy lett a közönség szavazatai alapján a legjobb humorista, hogy mindössze két Showder Klub-felvételen vett részt.
– Ennyit vállaltam csak valóban. Előre gondolkodom, nem szeretek mindig mindenhol ott lenni. Egyrészt a kiégés veszélye miatt, másrészt pedig az embereknek is szükségük van rá, hogy eltűnjek, hiányozzak nekik. Sok idő kidolgoznom egy-egy estet, több hónap kemény munkája egy kilencvenperces előadás. Közben járom az országot, idén is már több száz előadáson vagyok túl – folytatta Ádám, aki nyolc éve van együtt építész párjával, nagy boldogságban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.