Celeb

Floridai prostiügyek: magára ismert Éden Niki

GYLF

2015. július 8. szerda 05:30

Bevallotta, ő van az általunk közölt képen, és ismeri a szervezőket.

A Bors floridai prostiüggyel foglalkozó cikkének egyik fotóján magára ismert, ezért megkeresett minket Éden Niki, és bevallotta, ismeri a „szervezőket”.

Első körben még azt mondta, sosem járt a tengerentúlon, néhány óra elteltével azonban beismerte, volt már ott.

– Való igaz, az egyik képen én vagyok, Floridában készült tavaly ősszel – mondta a BorsnakÉden Niki.

– Az Éden Hotelben a párom Krisztián volt, a műsor után ő Amerikába utazott. Nagyon jóban voltunk ezután is, leveleztünk. Többször csábított, hogy menjek nyaralni. Amikor kiutaztam, volt az a barátnője, akivel a képen vagyok. Engem soha nem érdekelt, mivel foglalkoznak, megvolt a saját életem. Megmutatták Amerikát, és arról sincs fogalmam, mit jelent a „tour” (előző cikkünkben túrázás – a szerk.). Felháborít, hogyha valakinek ilyen a külseje, kimegy Amerikába és ilyen embereket ismer, rögtön megvádolják, hogy örömlány – kelt ki magából Niki.

Tény, hogy már 2013-ban megjelent egy cikk Éden Krisztiánról, aki az interneten lányok tucatjait ostromolta jól fizető, tengerentúli munka lehetősé­gével.

– Azt is elismerem, ők vették meg a repülőjegyem, de azért, mert így sokkal olcsóbb volt. Rosszkor voltam rossz helyen. Több ezer lány járhatott kinn, és pont engem vesznek elő. De so­sem szorultam rá, hogy ilyen munkát végezzek – zárta le a kérdést Niki.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15631636_auto_resized.jpg
origo.hu

Csináljuk a fesztivált: megvan az évszázad magyar slágere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/11856_resized.jpg?avcount=1675610107
ripost.hu

Rendkívüli: Vérben úszik az angyalföldi hotel, kiderült, ki az áldozat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15630796_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Éreztem, hogy velem együtt sír a közönség” – mindenki ledöbbent, ki nyerte meg a Csináljuk a fesztivált! új évadát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15631791_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Húsdarálóval darálta le áldozatait a Sátor klán sírásója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15631688_auto_resized.jpg
life.hu

26 éves nő vesztette életét a szokolyai horrorbalesetben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15631545_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nem várt helyről érkezett a kritika: Jakab Péter nekiment Donáth Annának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15631354_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb árulkodó jel: vége Szigligeti Ivett és Dudás Miklós kapcsolatának?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15632339_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem csitulnak a kedélyek: Egy kézilabdázóval hozták össze Tápai Szabinát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15629742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Curtis kifecsegte: ekkor szakított valójában Kulcsár Edina és Csuti

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15631583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fél óráig volt halott, vérfagyasztó üzenetet hozott vissza a túlvilágról

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/02/T8y9tg_S5Tu5LhAiP2xi3YGfC_Sep0iMQFoJ4h-Dg7I/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdjMjdmYjI1YWQyNjQ5MWFhZjBkZGQzZGQ5YjY5Y2Ez.jpg
Viszony

Nem csitulnak a kedélyek: Egy kézilabdázóval hozták össze Tápai Szabinát

https://cdn.borsonline.hu/2023/02/HWGA5scQ3zuUHxax59dD2AL0MjURHEHeLbTRNye5FTw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFlODI1ZDFlNGQyOTRkMTViMThkOGE1ZjUwZGNjZmJh.jpg
Pletyka

"Nem akarom, hogy ez a nő behálózza" – féltik Miller Dávidot Szabó Zsófitól