Húsz éve, 1995-ben indult a Magyar Televízión az Űrgammák című sci-fi sorozat. Az űrgammák drakvúfok elleni harcát most nem ismertetnénk részletesen, aki már idáig eljutott az olvasásban, valószínűleg tudja, miről van szó, meg itt van a vonatkozó Wikipédia szócikk is.
A sorozat indulásának idején mindössze 15 éves Eördögh Alexa korábban játszott már a Családi Kör című sorozatban is, de a nézők legnagyobb része valószínűleg inkább Csilla zolgként ismerte meg.
Alexa akkor egyébként már évek óta énekléssel foglalkozott, 1996-ban pedig kijött egy Császár Előddel közös duettje is. A Tiltott szerelemhez klip is készült, ki tudná elfelejteni?
1997-ben kiadta első lemezét, a Hello Mr. Szerelem címmel, aztán később szerencsére inkább a teste, mint a hangja miatt került reflektorfénybe. 2000-ben - ekkor már két éve véget ért az Űrgammák - a Playboy címlaplánya volt, egy évvel később pedig a CKM-ben is szerepelt. A nyakunkat tennénk rá, hogy sok olyan férfinak, aki akkor volt középiskolás, mindkét újság megvan valahol a polcon.
Jó tíz éve sajnos visszavonult a nyilvánosság elől (férjével neveli két gyermekét, Noelt és Mirát), úgyhogy kénytelenek vagyunk beérni régebbi képeivel, pedig nagyon megnéznénk a 35 éves Eördögh Alexát is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.