Hétfőn robbant a hír, hogy Szinetár Dórát karácsonykor eljegyezték, de a Bors úgy tudja, hogy ez csak az egyik árulkodó jele annak, milyen komolyan gondolja a közös életet a színésznő és Makranczi Zalán. Információink szerint Dóra gyermeket szeretne szülni a kedvesének, amit jövőre tervez.
Ha tényleg vállalnak közös babát, az a színésznő harmadik csemetéje lesz, hiszen eddig mindkét férjének, Lőcsei Jenő balett-táncosnak és Bereczki Zoltánnak is szült egy-egy gyermeket, Marci tizennyolc, Zorka pedig hatéves. Lapunk úgy tudja, hogy a harmadik baba már egy új otthonba, a szerelmesek közös fészkébe érkezne, melyet most építenek Budapest egyik igen kedvelt, Duna-parti sétánya közelében.
– Nagyon meglepődtem, hogy ennyire érdekli az embereket az eljegyzésünk ténye. Az újságírókon kívül nagyon sokan gratuláltak nekem – mondta a színésznő a Borsnak. – Ma akárkivel találkoztam, legyen az a zöldséges, vagy a színházban kolléga, egytől egyig mindenkinek fülig ért a szája, és bevallom, ez nagyon jólesik. Ahhoz azonban szeretném tartani magam, amit már mondtam: a magánéletem ezen részét továbbra is szeretném megőrizni magunknak, és ebben a párom is hajthatatlan. Ô sokkal szemérmesebb ez ügyben, mint én, aki már hozzászoktam a nyilvánosság érdeklődéséhez. Ez ügyben nekem most ő az iránymutató, így nem szeretnék több részletet elárulni kettőnkről.
A páros két és fél évvel ezelôtt állt ki a nyilvánosság elé azzal a hírrel, hogy szeretik egymást. Ez közvetlenül azután történt, hogy Szinetár Dóra és akkori férje, Bereczki Zoltán hivatalosan is bejelentette, hogy hét év után elválnak egymástól.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.