Celeb

Szabó Zsófi feledtette Ördög Nórát

Bors

Létrehozva: 2014.10.27.

Az RTL Klub tehetségkutatójának legnagyobb meglepetése az Ördög Nóra helyébe lépő Szabó Zsófi volt, aki bizonyította, hogy benne van az x-faktor.

Szabó Zsófiban megvan az x-faktor – ez derült ki a tehetségkutató szombati, élő adásából. Amikor a volt sorozatszínésznő átigazolt az RTL Klubhoz, lázas találgatások folytak a további sorsáról. Saját műsorról szóltak a pletykák, majd az After X műsorvezetői pozíciójáról suttogtak. Lapunk nemrégiben megtudta, hogy a élő show-ban is szerepet kap, s bár a csatorna ezt titkolta, végül így történt: Istenes Bence mellett, szexisen kivágott, fekete miniruhában feltűnt Szabó Zsófi.

Az első percekben még mindkét műsorvezetőn érezhető volt az izgalom, hiszen hiába Bence profizmusa, számára is kihívást jelentett, hogy Zsófinak ez volt élete első élő adása. A jég azonban pillanatok alatt megtört, és onnantól olajozottan működött a gépezet. A műsor kreatív felelős szerkesztője, Schiwert-Takács László is dicséri a csatorna új üdvöskéjét.


– Rendkívül elégedettek voltunk Zsófi teljesítményével, természetes, bájos és nagyon összeszedett volt. Összesen egy nap állt rendelkezésére, hogy kipróbálja magát az élő műsor előtt, és ahhoz képest nagyon jól helytállt – magyarázta Schiwert-Takács, aki kollégáival együtt már látja Zsófi fényes jövőjét.

– Nem csak ügyes volt, de nagyon felkészült is. Látszott, hogy érdeklik a versenyzők, megvan benne a kellő kíváncsiság, ami ennél a szakmánál alapvető elvárás. Tehetséges lány, szimpatikus személyiség, aki jól mutat a képernyőn. Úgy vélem, elindult a karrierje, akár profi műsorvezető is válhat belőle.

Istenes Bence már a műsorban jutalmazta Zsófit. – Ahhoz képest, hogy az első adása volt, jól vette az akadályokat. Néha kapott tőlem egy csillagot, akár a dzsungelben, ha jól teljesített egy-egy feladatot. Pénteken és szombaton is sokat gyakoroltunk, próbáltam neki segíteni. Én is tudom, milyen egy show-ban először helyt­állni, Lilu anno nekem is sokat segített.

Nem volt időm megijedni

– Úgy álltam hozzá a feladathoz, hogy bármit is szán nekem az RTL Klub, megcsinálom – mondta az adás után Szabó Zsófi. – Bíztam a tévés szakemberekben, akik kiválasztottak. Nem nagyon volt lehetőségem izgulni, ahogy leszálltam Budapesten, felpörögtek az események. Ruhapróba után csak egy napom volt próbálni.

– Először meg kellett tanulnom a fellépők nevét és megjegyezni, mikor hol jövünk be és melyik kamerába beszélünk. A felkészülés és az adás alatt is Bencére támaszkodtam és a kreatív felelős szerkesztőre, Schiwert-Takács Lászlóra. Izgalmas volt látni, hogy működik egy ilyen profi produkció, és ezúton is köszönöm az egész stábnak a támogatást. A jövő héttől a nézők az After X-ben láthatnak az RTLII-n. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek