Celeb

Sokkoló: megfenyegették Kelemen Annát

GYLF

Létrehozva: 2014.09.17.

Telefonhívásokra ébredt Kelemen Anna. A szextitkait könyvben kiteregető modellt feltehetően egy „áldozata” figyelmeztette. Szepesi Niki is feltárcsázta: vigyázzon, azok a férfiak, akik most a kar­rierjüket, családi békéjüket látják veszélyben, sok mindenre képesek.

Tudta, ha nyilvánosságra kerül, hogy erotikus életregényt ír, atrocitások érhetik. Hónapok óta készült arra, mit tegyen, ha valaki megpróbálná megfenyegetni – kedden reggel azonban minden tervét elfelejtette…

A Bors elsőként írta meg kedden: Kelemen Anna kiteregeti a szextitkait. Könyvének ajánlója alapján olimpiai bajnok, bundázó focista, műsor­vezető és ismert politikus is retteghet a kötet megjelenésétől. Anna telefonja meg is csörrent.

– Jól gondold meg! Kérlek!” – mondta fenyegetően a telefonomba egy férfihang, azon a számon, amit a hirdetéshez használtam. – Megrémültem, nem tagadom. Nem sokkal később újabb ismeretlen számról érkezett hívás, a gyomrom is görcsbe rándult. De most Szepesi Niki hívott, róla már hallottam a könyvei kapcsán. Megosztotta velem a tapasztalatait, és ha csak a felét kell átélnem annak, amit ő, már az is sok lesz. Megbeszéltük, találkozunk majd – tette hozzá.

– A Bors internetes oldalán olvastam kedd reggel a hírt, és már akkor tudtam, beszélnem kell Annával – mondta a Borsnak Szepesi Nikolett, aki tavaly két botránykönyvet is írt. Ezekben nem csak azt árulta el, hogy szexmániás, de azt is, hogyan és kikkel hódolhatott szenvedélyének. – Annát igyekeztem megnyugtatni, hogy jól döntött. Nekem is felért egy terápiával, hogy kiírtam magamból mindent. De tény, nagyon nehéz hónapok állhatnak előtte. Fenyegettek, leszóltak, szidtak engem is… Az édesanyám napokig sírt emiatt, a nagymamám test­őrt akart fogadni mellém. Lesznek, akik a saját érdekeik vagy
a családi béke megóvása érdekében mindent megtennének, hogy ezt megakadályozzák. Ugyanakkor idővel be kell látniuk, talán jobb, ha hallgatnak.

Anna elárulta, gondolkodik azon, hogyan tudná megóvni magát. Telefonszámot biztosan cserél, mielőtt az üzletekbe kerül a kötet.

Valódi nevek a kéziratban

Miután Szepesi Nikivel hosszasan elbeszélgetett, Anna azt is elárulta a Borsnak, hogy nem fog megrémülni, ha konkrét, határozott fenyegetések találják meg. – Az eredeti kéziratomban a szereplők eredeti neve szerepel – magyarázta Anna. – Biztonságos helyen, megbízható kezek őrzik ezt. Azt megígérhetem, ha bármilyen atrocitás vagy akár csak szóbeli „támadás” ér, a törvény adta lehetőségeimet kihasználva határozottan lépek fel a saját védelmemben. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193411_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hogy mire kíváncsiak az idei magyarérettségiben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27814_resized.jpg?avcount=1714998623
origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188241_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192895_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Anyukájuk kezét fogva sétált ki vasárnap a pályára a Fradi–Debrecen meccs főszereplői + képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27815_resized.jpg?avcount=1714998623
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17173481_auto_resized.jpg
astronet.hu

A Vénusz a Bikába lép, a Mars a Kosba: ez a nagy egymásra találások ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1714998623
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1714998623
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/YKkU07h9xrm3XHWF8M0MFfDaUt5bB-7Ss1CkRSFuD0c/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ1OTZkZGE4ZjkzZTQwNjg5MTM4OGQwMzVlZGU3OTU1.jpg
megdöbbentő

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték