Nincs, aki fizesse Zámbó Árpyék kárát

leégett
PUBLIKÁLÁS: 2013. november 26. 07:45
Csőstül jön a baj Zámbó Árpy életében. Felesége belvárosi lakásának tetőszerkezete vasárnap hajnalban égett porrá, és még biztosítás sincs a társasházon. A Bors megtudta ennek egyik okát: a közösköltség-tartozás milliós összegre rúg.
Munkatársunktól

Nehéz helyzetbe került Zámbó Árpy. Annak a belvárosi lakásnak, amelyben családja lakik, leégett a padlástere vasárnap hajnalban.

A helyszínen megdöbbentő látvány fogadta munkatársunkat. A szénné égett tetőszerkezetből az eső ellenére még hullott a pernye, és érezni lehetett a füstszagot is. Az udvar növényeit pedig vastag koromréteg takarta.

A házon azonban nincs biztosítás, így akárcsak a tűz okára, a tető újjáépítésére sincs megoldás egyelőre. A Bors megtudta, hogy azért nincs biztosítás a társasházon, mert egy, mások szerint több lakó évek óta nem fizetett közös költséget – ezzel pedig veszélybe sodorta a lakóközösség érdekeit.

– Fél éve vette át cégünk a lakóközösség közös képviseletét, akkoriban a csőd szélén állt a kassza – emlékezett vissza Zdravics János, a lakóközösség ügyeiért felelős cég ügyvezető igazgatója. – Jelenleg kétmilliós adósság terheli a közös költséget, és emiatt a biztosító is visszamondta a szerződést.

Az ügyvezető meg is nevezte, kik tartoznak. Meglepő módon annak a lakásnak a lakóját is említette, amely fölött e szörnyű tűz tombolt, s amelyről mindenki úgy tudja, Zámbó Árpyé. Az ügy további furcsasága, hogy – mint megtudtuk – a lakás tulajdoni lapján nem ő, hanem egy hölgy, vélhetően a felesége van feltüntetve tulajdonosként.

– Ha ez a tűzeset nem történik, megoldódik a társasházban uralkodó fizetési káosz. Ám így még nehezebb lesz igazságot tenni – sóhajtott a cégvezető.

Lapunk felkereste Árpyt is, hogy valójában mi a helyzet a lakás tulajdonjogával, s csakugyan tartozik-e közös költséggel.

– Nekem ehhez semmi közöm. Mi nem folyunk bele a közös költségekbe, nincs tartozásunk. Az, hogy egy közös képviselő milyen pénzből, mikor és mennyi idő alatt építi újjá a tetőt, az ő dolga – adott hangot véleményének Árpy, akinek a neje az áram, víz, villany és tető nélkül maradt lakásba egyelőre nem tud visszaköltözni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.