Bozsek Márk: nem stresszelek többet!

X-Faktor
PUBLIKÁLÁS: 2013. október 19. 09:45
Az X-Faktor énekeséből általában többet hoz ki a drukk, ám az első élő adában túlságosan izgult. Meditációval nyugtatja meg magát.
F. F.

Bozsek Márk nem volt elégedett magával az X-Faktor a szombati fellépése után. Úgy érezte, annyira stresszes volt, hogy az az előadás rovására ment.

– Az izgulás, a drukk hatására általában többet tudok kihozni magamból, de most úgy érzem, ez a produkcióm rovására ment. A stressz miatt sajnos nem tudtam olyan laza lenni, mint szerettem volna, de ez többé nem fordulhat elő, hiszen annyira szoros a mezőny, minden énekes kiválóan teljesít. Teljesen zsákbamacska, hogy kinek kell párbajoznia. Én egy pillanatig sem gondoltam volna, hogy az MDC és Anikó lesz az, akinek bizonyítania kell – osztotta meg érzéseit Márk a Borssal.

És, hogy milyen módszerrel oldja majd a feszültséget?

– Régóta foglalkozom meditációval, még korábban elvégeztem az agykontrolltanfolyamot is. Hasznos technikákkal tudom lecsendesíteni az elmém: lényegében ez az egy a fontos, hogy kikapcsoljak és ne izguljak. A célom, hogy minél többet adjak a közönségnek, és szeretném bebizonyítani, hogy több műfajban is helyt állok. Ennek érdekében túl fogok jutni a felesleges stresszen! – határozta el magát az énekes. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.