Győzit ágyban fényképezték

agy
PUBLIKÁLÁS: 2012. június 27. 08:45
Félmeztelen, alsógatyás férfiakkal pózólt Győzike, mégsem érzi, hogy csorba esett volna férfiasságán, sőt poénosnak tartja a képeket. Bea asszony is besegített a munkába.

Kevesen emlékeznek már az egykoron 150 kilós roma rapperre, ugyanis évek óta nyoma sincs a zebracsíkok mögé bújtatott zsírpárnáknak. Győző úgy érzi, kirobbanó formában van régi önmagához képest, aminek apropóján egy exkluzív fotósorozatot készített magáról két jó barátja oldalán. A képekben az a meglepő, hogy a három férfi félmeztelenül pózol.

– A fotókon a legjobb barátommal és személyi edzőmmel szerepelek, akinek sokat köszönhetek. A trénerem olyan diétát és edzéstervet állított össze nekem, amivel szép eredményeket értem el – mondta el a ma már hatvankét kilóval könnyebb Gáspár Győző, akire a képen szereplő edzője is büszke. – Győzi körülbelül két éve vette rá magát, hogy disznóból átalakuljon emberré – viccelődött az edzéseken tréfát nem ismerő tréner, Krisztián.

– Most már ott tartunk, hogy ugyanazt az edzést csinálja végig, amit én. Lehet, hogy elkísér egy testépítő versenyre – tette hozzá az edző, aki úgy véli, a képsorozat teljesen vállalható. – Ez még belefér a jó ízlés határába. Szeretném nyomatékosítani: mindhárman lánypártiak vagyunk.

Győző, akinek adócsalási pere jelenleg is folyik, ismét nagy dobásra készül, így nem véletlen a figyelemfelkeltő képsorozat. Sokaknak meglepő lehet, három hiányos öltözetű férfi látványa, ahogyan egy ágyon pózolnak, de a showman nem érzi ezt túlzásnak. – Zseniális volt a fotózás, rengeteget röhögtünk – kezdte Győző. – Tőlem már megszokhatták a humort és a változatosságot az emberek. Szerintem nagyon jó képek lettek. Bea is segített, ő volt a stylist – tette hozzá.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.