Hagyományok és újdonságok a 27. Mesterségek Ünnepén

Hagyományok és újdonságok a 27. Mesterségek Ünnepén

programajánló
PUBLIKÁLÁS: 2013. augusztus 16. 14:00
A Budavári Palota körül immár 27. alkalommal kerül megrendezésre a nyár kedvenc családi budapesti fesztiválja, a Mesterségek Ünnepe, amit most négy napon át lehet látogatni. Szombaton indul, aki többször vagy többedmagával menne, a négynapos vagy a családi jegyet is választhatja.

Idén talán az időjárás is kegyes lesz, bár hétvégére még harminc fok feletti hőséget is jósolnak. Ha melegünk van, vonuljunk be egy közeli múzeumba- augusztus huszadikán az állandó kiállításokra a belépés ingyenes!

Az idei programban kiemelt téma a gyapjú, és a hozzá kapcsolódó mesterségek: az Oroszlános Udvarban lévő műhelybemutatókon a szakmai bizottságok szervezésében a gyapjút alapanyagként használó mesterségek, így a szövés, viseletkészítés, hímzés, csipkekészítés, nemezelés titkait is elleshetjük. A hagyományok szerint idén megrendezésre kerülő „Te bárányok gyapjából való…” című tematikus kiállításon is a gyapjúé lesz a főszerep, változatos, érdekes, rendhagyó gyapjúból készült tárgyakkal. A gyerekek a játszóházban korhatár nélkül részt vehetnek a gyapjú feldolgozásának különböző szakaszaiban, kipróbálhatják, milyen a gyapjúmosás, hogyan festünk növényekkel, mit jelent a bottal felverés, kézi fésűvel fésülés, nemezelés, szövés-fonás.

Az idei fesztivál díszvendége Kirgizisztán lesz - láthatunk majd közép-ázsiai hengerelt mintás nemeztakaró és szabott-varrott shyrdak készítést, különleges csi-szövést, de megismerkedhetünk a kirgiz fejfedők és kirgiz ékszerek csodálatos világával is.

Emellett szokás szerint bemutatják tudományukat kosárfonók, gyertyaöntők, kovácsok, fafaragók, fazekasok is, a leglelkesebb érdeklődőket, tanulni vágyókat pedig a Kézműves Iskolák tájékoztatják a mesterré válás lehetőségeiről. Újdonság viszont a Mesélő Mesterek színpada, amelyet az Oroszlános Udvarban találnak a látogatók, ahol a Népművészet Mestereit lehet meghallgatni majd.

Idén is a Hunyadi Udvarban elhelyezett fotóponton várja a Mesterségek Ünnepe mindazokat, akik viseletben érkeznek. Az „Érkezz viseletben” felhívásra készülő fotókat szakmai zsűri bírálja majd el, értékes nyereményekért érdemes előkeresni a különleges öltözékeket. A fesztivál hivatalos Facebook-oldalán pedig már elindult az a képfeltöltős nyereményjáték, amely a „Vásárfia az otthonomban” címet viseli, s amelyben olyan tárgyak fotóját várják a szervezők, amelyeket a Mesterségek Ünnepén vásároltak a játékosok, és megmutatják, hogy fest az otthonukban a kedvenc tárgyuk. (Vakmacskáék egy gyakran használt tilinkóval, egy csodaszép fekete színházi táskával, egy csudaszép gyöngy nyaklánccal nevezhetnének például, és tegnap elfelejtettem megkérdezni gyerekkori barátnőmet, Dórit, megvan-e még a fonott konyhai lámpa, amit kissé megkergült társaságunk aznap fejfedőnek használt, a 16-os busz közönségének nagy derültségére…)

Az se valószínű, hogy éhesek maradtok, ha kimentek: a tavalyi nagy siker alapján kézműves sajtok mesterei is jelen lesznek, de lesz zalai dödölle, a töki pompos, vagy a kürtőskalács és sokféle házi rétes. Mézek, mézeskalácsok, kolbászok, kenyerek és jó borok is csábítják majd a fesztivál látogatóit (kocsival amúgy is nehéz megközelíteni a helyszínt, az ünnep tiszteletére kb. a fél belvárost fogják lezárni az autók elől – én szóltam, pedig nekem sincs bérletem…)

És természetesen rendkívül gazdag lesz a kulturális program, amelyet szokás szerint idén is két színpadon, a Savoyai-teraszon és az Oroszlános Udvarban élvezhetünk majd. Magyar és külföldi néptáncegyüttesek, bábosok mellett fellép sok népzenész, világzenét játszó formáció is: néhány név ízelítőképpen: Kerekes Band, Szirtes Edina Mókus és a Fabula Rasa, Zurgó, Cimbailband, Tárkány Művek, Bognár Szilvi a már sokak által ismert csirketerítő Csintekerintő című műsorával (évek óta képtelen vagyok hibátlanul kimondani), de fellép Szvorák Katalin, az Etnofon, a Gázsa, Berecz András vagy Herczku Ágnes is.

Két különleges divatbemutatóra is sor kerül majd, amelyeket a washingtoni fesztiválprogram után most Budapesten is láthatunk: 17-én Hrivnák Tünde, 18-án pedig Molnár-Madarász Melinda, Meyke újragondolt, gyönyörű ruháit csodálhatjuk meg a Mesterségek Ünnepén is.

Újdonság az idei fesztiválon, hogy idén először négynapos belépőjegy is vásárolható a felnőttek és kedvezményes áron a 4-14 éves korú gyermekek és nyugdíjasok számára is. Családi jegyből is több variáció lesz: 2, 3 és 4 gyermekkel érkezőkre is gondoltak a szervezők. A jegyek elővételben már megválthatóak a Ticketportal weboldalán és jegyirodáiban. További részleteket a program oldalán vagy a kapcsolódó FB-oldalon lehet találni.

Nekem már csak azt kéne kitalálni, hogy a színes forgatagban hogy gondoskodjak arról, hogy a kíváncsi-szökős Kicsit hogyan akadályozzam meg abban, hogy az első két percben eltűnjön a szemem elől, valamint mit csináljak, ha a Nagy leragad a szövőszéknél-gyöngyfűzésnél, vagy akár a csipkeverőknél – még zsenge lánykoromban egy külföldi turista engem fotózott le, mint a népművészet ifjú mesterét, mivel nagy buzgalommal igyekeztem egy csipkeverő néni mesterfogásait elsajátítani. Az se zavarta, hogy a pólómon az „Australia” felirat díszelgett, a hajam pedig az illő pántlikás fonott copf helyett valami összevissza melírozott, akkor divatos költemény volt. Azóta is tűnődöm, kinek az albumába és milyen felirattal kerültem.

Idén állítólag valami mézes-grillázsos, illetve ribizlis-almás csoda lesz az Ország Tortája (készül ugyanis cukormentes is) , a Nagy évek óta a Mesterségek ünnepére jár megkóstolni az az évi felhozatalt. Eddig nem panaszkodott rá.

Vakmacska

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.