Korábban számos mellékhatás felmerült a bapineuzumab nevű gyógyszerrel kapcsolatban, azonban a kutatók rájöttek, hogy alacsonyabb dózisban is lehet alkalmazni, azonban azon Alzheimer-betegek esetén nem szabad használni, aki az ApoE4 génmutációt hordozzák. Dr. Stephen Salloway és munkatársai szerint a szer 2-4 éven keresztül biztonságosan alkalmazható - ami azért jó eredmény, mivel a bapineuzumabot eleve hosszútávú kezelésnek szánták.
Mindazonáltal nem szabad elhamarkodott következtetést levonni a kis mintaszámmal dolgozó 2-es fázisú klinikai vizsgálatból, mindenképp javasolt nagyobb tanulmányok végzése, hogy megerősítsék a terápiás alkalmazhatóságot. Korábbi eredmények szerint a szer nagyobb dózisban megnöveli az agyvizenyő következtében kialakuló gyulladás kockázatát, mely fejfájásban, memóriaromlásban, hallucinációban, mozgáskoordinációs zavarokban, és más tünetekben nyilvánulhat meg. Azonban a Pfizer és a Janssen gyógyszercégek által támogatott vizsgálat szerint ezzel alacsonyabb adagoknál nem kell számolni.
A bapineuzumab egy antitest, mely az Alzheimer-kór során felhalmozódó béta-amiloid nevű anyaghoz kötődik. Sokak szerint a betegségért a béta-amiloid felelős, azért ennek kiiktatása a tünetek javulásához vezethet. Jelen vizsgálat 194, enyhe jeleket mutató betegen tesztelte a gyógyszert 78 hét, vagy még hosszabb időn keresztül. Ugyan a résztvevők 91 százalékánál jelentkeztek mellékhatások, azonban ezek 85 százalékban enyhének bizonyultak.
Egy másik tanulmány a bapineuzumab agyra gyakorolt hatását képalkotó módszer segítségével tanulmányozta: a 36 esetnél 8-ban alakult ki agyvizenyő, és az ezt kísérő gyulladás, ráadásul általában azoknál a betegeknél, akik az APOE-e4-et hordozták. Az állapot kialakulásának valószínűsége nagymértékben mérsékelhető a kezelési dózis csökkentésével. A vizsgálatot tovább folytatják, jelenleg 2. stádiumnál tart.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.