Kokainban úszunk a Balatonban? - Nem is gondolnád mik lebegnek a vízben

élővilág
PUBLIKÁLÁS: 2024. július 24. 16:00

Egy új tanulmány szerint a Balaton élővilága nagyobb veszélyben van, mint gondolnánk! A kényes ökoszisztémát megzavarja az ember, aki naponta több tonna naptejet, drog-és gyógyszer származékokat, valamint hormonokat juttat a vízbe.

A Balaton komoly ökológiai veszélyben van - illusztráció Forrás: Shutterstock/Krisztian Tefner

A Balaton Közép-Európa legnagyobb tava, amely teljesen jól és önfenntartó módon működne, ha az emberek békén hagynák a modern kemikáliáikkal. Egy friss felfedezés szerint ugyanis gyógyszermaradványok, hormonok, sőt még kokain is megtalálható a tó vizeiben – adta hírül éves konferenciáján a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet.

A kutatások során kiderült, hogy a Balaton élővilága komoly veszélyben van.

Az UV-szűrőkkel kezelt vízibolhák megduplázták méretüket, míg a hormonkezelések alatt álló csigák embriói túl korán kikeltek.

A Zala folyóból és a környező fürdőhelyekről érkező tisztított, de még mindig szennyezett víz évi több millió köbmétert tesz ki, amely magában foglalja a naponta a tóba kerülő 2,5 tonna naptejet is.

De nemcsak a tisztított szennyvízben található anyagok, hanem a fürdőzőkről a tóba kerülő testápolók és naptejek is komoly veszélyt jelentenek a magyar tenger élővilágára nézve.

Zamárdinál a vízben idén is jelentős mennyiségű kokaint és annak bomlástermékeit tudták kimutatni, ami is összefüggésbe hozható az ott megrendezett zenei fesztivállal.

A balatoni zenei fesztivál jelentős terhet ró a tóra, többek között kokaint - illusztráció Forrás: Facebook/Balaton Sound

A szakemberek a konferencián egyöntetűen arra jutottak, hogy sürgősen cselekedni kell a Balaton megóvásának érdekében, különben az élővíz visszafordíthatatlan károkat szenved – írja a sonline.hu.
A konferencia végén a szakemberek egyöntetűen megállapították, hogy sürgős intézkedésekre van szükség a helyzet javítására.

– mondta Molnár Gábor, a Balaton Fejlesztési Tanács igazgatója.

Kíváncsi vagy, mi rejtőzik a Balaton felszíne alatt? Az alábbi videóból megtudhatod:

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.