Hazánkban eddig egyedülálló leletek kerültek elő Visegrádon

Visegrád
PUBLIKÁLÁS: 2024. május 28. 09:02

Régészeti szenzációnak számító faragott márványtöredékekre bukkantak a visegrádi műemlék együttes újjászületését megelőző feltáráson. A leletanyagot hétfőn mutatták be Visegrádon. Hasonló művészeti értékű és ilyen jó állapotban fennmaradt itáliai reneszánsz műalkotás eddig még nem került elő Magyarországon - írja Magyar Nemzet.

Sajtótájékoztatón mutatták be a régészeti szenzációnak számító leletanyagokat. Forrás: MTI/Bruzák Noémi

A Zsigmond király alapította ferences kolostor templomának feltárása során a főoltár előtt egy kripta is előkerült, és a bedőlt kriptaboltozat téglái alól számos, fehérmárványból faragott szobortöredék is felszínre került. Köztük volt az a két, jórészt épségben maradt, kerubfigurával díszített szobortartó konzol, amelyeket hétfőn bemutattak.

A márványoltár a 15–16. század fordulóján királyi megrendelésre kerülhetett Itáliából Visegrádra. Művészi megmunkálásának kiemelkedő színvonala egyértelműen arra utal, hogy Benedetto da Maiano (1442–1497), a firenzei kései quattrocento szobrászat egyik legjelentősebb mesterének alkotása.

Az ország harmadik legismertebb vára jelentős turisztikai attrakció, de jelenlegi állapotában és szolgáltatásaival nem képes megfelelni a mai látogatói elvárásoknak. Ezért 2035-re, a visegrádi királytalálkozó 700. évfordulójára a várat, és az ahhoz kapcsolódó történelmi épületeket, valamint a környező területeket a hely szelleméhez méltó köntösbe öltöztetik, és helyreállítják az egykori királyi központ kiemelkedően fontos építészeti és kultúrtörténeti emlékeit. A rekonstrukciót Visegrád történetének legnagyobb szabású régészeti feltárása előzi meg.

Korábban már írtunk arról, hogy a nagyszabású projekt részeként a következő években nemcsak az alsóvár és a Salamon-torony, a völgyzárófal és a vízibástya rekonstrukciója valósul meg, hanem a visegrádi fellegvár és a királyi palota is megújul.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.