Neoreneszánsz WAMP vásárt rendeznek dunai kilátással

vásár
PUBLIKÁLÁS: 2022. június 28. 12:18

Persze nem a vásár és a termékek repülnek vissza az időben, hanem a helyszín lesz rendhagyó, méghozzá a Várkert Bazár Neoreneszánsz kertje, ahova már csak a hangulatért és a kilátásért is érdemes lesz kilátogatni.

A tökéletes helyszín Forrás: Shutterstock.com / Digoarpi

A Wasárnapi Művészeti Piac, vagyis a WAMP még ma is büszkén viseli a legnagyobb hazai dizájnvásár címét. A fiatal tervezők, gazdasági szakemberek és menedzserek által létrehozott rendezvénysorozat immár 16 éve hozza el a wamposok egyedi tervezésű ruháit, táskáit, grafikáit, kerámiáit, ékszereit és egyéb kiegészítőit.

Az ingyenes és kutyabarát vásárt július 10-én, vasárnap rendezik, a látogatókat pedig 11 órától 19 óráig várják az árkádok alatt. A legrégebbi hazai dizájnvásár azokat várja, akik minőségi magyar termékek közül válogatnának, legyen szó ötletes gyerekjátékokról, print termékekről, hazai tervezők által megálmodott különleges ruhákról vagy éppen négylábú kedvenceink kiegészítőiről.

A szervezők azt javasolják, hogy érkezzünk tömegközlekedési eszközökkel, mivel akkor nem kell vesződni a parkolóhely kereséssel, és a közelben - a gyönyörű panorámát nézve - még egy finom pohár bort is meg tudunk inni; ezt már mi ajánljuk.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.