Megkapta az építési engedélyt Kelenföld egyik legöregebb épülete

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2021. július 12. 16:54

Már írtunk arról korábban itt az oldalon, hogy felújítanák a Kelenföldi Indóházat, de az építési engedélyt eddig még nem kapta meg az új projetk. Mostanáig. Ez pedig azt jelenti, hogya jövőben megújuló épületben a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum berendezheti majd legújabb tagintézményét, egy vasúttörténeti kiállítóhelyet.

A Kelenföldi Indóház látványterve Forrás: Közlekedési Múzeum / Építész Stúdió / CC-BY-SA-4.0

A múzeum közleménye szerint Budapest Főváros Kormányhivatala megadta az építési engedélyt a műemléki védettség alatt álló, 137 éves egykori indóház felújítására. Az engedélyes tervek birtokában folytatódhat a munka, melynek következő lépése a kivitelezési közbeszerzés kiírása. A közleményben olvasható, hogy az Indóház eredeti karakterét visszaállító műemléki helyreállítás mellett az épület új közösségi-kulturális funkcióját gazdagító kortárs bővítménnyel is kiegészül.

A Kelenföld Indóház fő attrakciója egy több száz négyzetméter alapterületű terepasztal lesz, amely a vasúttörténeti kiállításhoz szervesen kapcsolódva mutatja be a városon belüli vasúthálózat jelentőségét, funkcióját. A kulturális kínálatot időszaki kiállítások, múzeumpedagógiai foglalkozások és közösségi programok színesítik majd.

Ezeken kívül az épület kiegészül egy vasúti tematikájú múzeumkerttel és egy kilátópontként, trainspotter-helyként is szolgáló új, kortárs terasszal a vasút felé. A tervek szerint egy bisztró is helyet kap az épületben, előtte, szabadtéren pedig az indóházzal közel egyidős gőzmozdony fog állni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.