Budapest különleges zenei seregszemléjét, az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivált immár nyolcadik alkalommal rendezik meg Budapest fontos kulturális helyszínein. A tíz napos eseményt január 8. és 17. között nézhetik meg az érdeklődők online, de a fesztivál előadásainak egy további része az év során személyesen is átélhető lesz - írták a szervezők.
Idén a programok közt lesznek ősbemutatókat is magukban foglaló koncertek, számos interaktív beavató foglalkozás, színházi előadás, kiállítások, családi programok, beszélgetések, műhelyfoglalkozások és filmvetítések is. A fesztivál kiemelt témája pedig maga a JÁTÉK lesz.
A tíznapos fesztivál célja, hogy új módszerekkel mutassa be és közelebb hozza a közönséghez az újzenét, ami a komolyzene avantgárd hagyományaiból táplálkozó irányzat. A 2021-es fesztiválprogram, tekintettel a világjárványra, erősebb online tartalommal jelentkezik január 8-tól kezdve. Ez pedig azt jelenti, hogy bár online térben, de a koncertek közönségének most is alkalma lesz részt venni a darabok közé beékelt, részben interaktív bevezető előadásokon. Ezeket az események kurátorai tartják és igyekeznek kreatív módon közelebb hozni egy-egy kompozíció eszköztárát és a zeneszerzői nyelvet - olvasható a Bdpst24.hu oldalán, ahol részletesen megtalálható a fesztivál programja.
A bejelentkező helyszínek között olyan platformok lesznek, mint a Zeneakadémia és a Fuga online felülete, a BMC könyvtára és hangversenyterme, valamint a Müpa Home. Az év hátralévő részében pedig számos külföldi művészt lát majd vendégül a fesztivál, és előadásokat tartanak majd a Trafóban, az Örkény Színházban, és a Budapesti Francia Intézetben is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.