Több mint 250-féle lángost és palacsintát kóstolhatnak majd a hegyek tetején

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2020. augusztus 17. 16:54

Nehéz annál jobb programot találni, mint a szabadtéri lángos- és palacsintaevés. Augusztus 22-én szombaton mindkét lehetőségnek hódolhatnak majd, mivel a Budai Szabadtéri Színház, ami a Csillebérci Gyermektábor területén üzemel, Lángos és Palacsinta Fesztivált hirdetett.

Forrás: Shutterstock.com

Az eseményen 15 féle palacsintasütővel, 10 lángosossal, közel 250-féle étellel, itallal és kávékülönlegeséggel, valamint teasarokkal várják majd a palacsinta- és lángosrajongókat.

A megvásárolt jegyen szereplő ülőhely pedig abban az esetben fontos, ha a látogatók evés és ivás közben helyet foglalnának a lelátókon, mivel a színpadon rock and roll koncertek és gyermekprogramok váltják majd egymást - olvasható a fesztivál Facebook oldalán.

A nap folyamán a szabadtéri színház egész területét bejárhatják a látogatók, és kaució ellenében plédet és párnákat is igényelhetnek a bejáratnál. A programok 10 órakor kezdődnek. Az Utcabá zenekar 15 órakor csap bele a húrokba és egészen 18 óráig szórakoztatja majd a közönséget. Jegyket online 3500 forinttól lehet vásárolni, vagy a helyszínen 5000 forintért, amíg a készlet tart.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.