
Ahogyan arról már korábban hírt adtunk, idén a nagy népszerűségnek örvendő Torkos Csütörtök akciót a néphagyománytól eltérően kivételesen nem a hamvazószerdát követő csütörtökön tartják, hanem 2013. január 31-én szervezik meg. Asztalt már jó ideje lehet foglalni, és a Magyar Turizmus Zrt. közleménye szerint rengetegen éltek is már ezzel a lehetőséggel – aki menő helyen akar olcsón enni, jó, ha csipkedi magát.
Azt viszont talán kevesen tudják, hogy idén a Torkos Csütörtökhöz kapcsolódóan kedvezményes szállást is lehet foglalni a január 31-ét követő hétvégére. Utána néztünk, milyen programokkal, és milyen árakkal várják a különböző szállodák a vendégeket. A Balatonnál éppúgy találtunk torkos ajánlatokat, ahogyan Sopronban, vagy Visegrádon is.
Zamárdiban a négycsillagos Hotel Wellamarin üdvözlő itallal, félpanziós ellátással, karneváli bállal, gyerekeknek mini diszkóval és ajándék csokibundás gyümölcsökkel várja a torkoskodni vágyókat. A szálloda minden szobájából az északi part panorámája látszik, a lakótereket a feng shui alapelveit követve rendezték be.
A szálloda wellnessrészleggel, squash- és bowlingpályával, edzőteremmel is rendelkezik, hogy a nagy habzsolásban felszedett plusz kilókat le tudjuk azonnal dolgozni – már ha marad erőnk megmozdulni. Ha nem marad az sem olyan nagy baj: vasárnap egészen délután négyig lehet a szobában maradni a torkos csütörtöki csomagajánlat keretében. A fent említett szolgáltatások, programok és a késői szobaelhagyás két éjszakára superior szobában, 22 950 forintba kerül fejenként – tekintve, hogy félpanziós ellátást is tartalmaz – kifejezetten barátságos ajánlat.
A gyopárosfürdői négycsillagos Hotel Corvus Aqua fél áron kínálja ételeit, italait és a szobaárakat is megfelezték. A szálloda idilli környezetben, a Gyopárosi tó partján található, zárt, fűtött folyosó köti össze a gyopárosi Gyógy- és Élményfürdővel, valamint annak szaunavilágával.
Standard kétágyas szobában, gazdag büféreggelivel, napi többszöri belépésre jogosító fürdőbelépővel éjszakánként 13 100 forintért pihenhetjük ki a torkoskodás fáradalmait. Az Ongo.hu-n található vendégvélemények szerint a szálloda csónakázó tó felé néző, mutatós üveg erkéllyel rendelkező szobái a legjobbak. A szálloda fő hiányosságának a saját wellnessrészleg hiányát tartják, igaz, a már említett, a városi élményfürdőbe vezető fűtött folyosó orvosolja ezt a problémát.
A négy csillagos superior besorolású Thermal Hotel Visegrád egy náluk elköltött, félárú, Torkos csütörtöki ebéd vagy vacsora után kedvezményes szálláslehetőséget biztosít. Dunai panorámás, kétágyas szobában fejenként 12 975 forintért pihenhetjük ki a lakomát.
A büféreggeli mellett az ár tartalmazza a szálloda fürdő- és wellnessközpontjának, illetve szaunaparkjának használatát, és a részvételt a csoportos sportprogramokon reggeli tornától aqua-joggingig. "A wellnessrészleg nagyon jól van megtervezve. Tiszta, és szuper, hogy a kinti medencék is fűtöttek, és összeköttetésben állnak a bentiekkel" – írja az Ongón zacky74, aki szerint kisgyerekeseknek is nagyon jó választás ez a szálloda.
A nemrégiben megújult, négycsillagos Hotel Sopronban szintén jól fogja magát érezni az egész család, és még egy kis külföldi kiruccanás vagy csokoládégyár-látogatás is kerülhet a programba. Január 31. és február 3. között a náluk torkoskodóknak féláron kínálják a szállást is. Személyenként, két éjszakára 12 450 forintért szállást, svédasztalos reggelit, a pezsgőfürdő, infraszauna, finn szauna, fitneszterem használatát kaphatunk itt, a gyerekek 12 éves korig ingyenesen szállhatnak meg, és igénybe vehetik a Tündérkert nevű játszószobát is.
Fakultatív programlehetőségként kedvezményes, családok vagy csoportok számára igénybe vehető bécsi vonatjegyet kínálnak 32 euróért, maximum 5 fős társaságok részére, amiben a helyi közlekedés is benne van. De szerveznek gyárlátogatást is a soproni Harrer csokoládégyárba, ahol megismerhetik a csokoládékészítés rejtelmeit és csokoládé-különlegességeket kóstolhatnak meg a vendégek. És a lutzmannsburgi Sonnentherme sincsen messze, ha a család pancsolásra vágyik az evészet után.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.