Aktuális

Walt Disney lefagyasztott fejéről akarta elterelni a stúdió a figyelmet a Jégvarázzsal?

Bors

Létrehozva: 2019.10.19.

Bizarr művészet - ezt a címet viseli sorozatunk, melyben világhírű alkotók (legyenek azok írók, festők vagy épp színészek, zenészek, rendezők) megdöbbentő, megbotránkoztató, sokszor sötét titkairól rántjuk le a leplet. Most Walt Disney lefagyasztott fejének nyomába eredünk.

Hamarosan mozikba kerül a 2013-as Jégvarázs (Frozen) második része. A Disney garantáltan közönségsikerrel és hatalmas bevétellel számol jó előre - és nem is megalapozatlanul. A 150 millió dollárból készült első rész 1,276 milliárd dollárt hozott a konyhára, emellett 37 díjat (köztük két Oscart  és egy Golden Globe-ot) zsebelt be. 

Természetesen azonban ez az alkotás sem kerülhette el, hogy szülessen róla pár összeesküvés-elmélet, illetve bepereljék páran. Az egy hónap múlva érkező második rész tiszteletére összeszedtünk pár bizarr érdekességet az első Jégvarázsról.

Walt Disney feje

Kezdjük egy igazán bizarr összeesküvés-elmélettel, miszerint a Disney vállalat nem véletlenül adta a Frozen címet a sikervárományos rajzfilmnek. A teória szerint ugyanis egy régi városi legenda nyomait szerették volna eltörölni - az összeesküvők szerint épp azért, mert igaz.

Maga a legenda úgy szól, hogy Walt Disney testét (más források szerint csupán a fejét) a stúdióalapító 1966 december 15-i halála után lefagyasztották, hogy visszatérhessen az életbe, amikor azt a technológia lehetővé teszi. A valóság persze az, hogy Disney-t elhamvasztották, ennek ellenére ez a teória már az 1970-es évektől kezdve a mai napig makacsul tartja magát. A Jégvarázs-elmélet szerint a stúdió pont azért döntött a Frozen cím mellett, hogy a Google keresésekben visszaszorítsa a "Disney frozen" kifejezéseknél a városi legendára utaló találatokat.

A legenda egyébként egy félreértésből eredhet. Bob Nelson, a California Cryogenics Society vezetője egy 1972-es interjúban ugyanis arról beszélt, hogy Walt valóban érdeklődött a lefagyasztás iránt, ám korai halála miatt lecsúszott róla, ugyanis semmilyen hivatalos iratot nem hagyott hátra a kívánságáról, amit így nem is teljesíthettek volna. "Két héttel később lefagyasztottuk az első embert" - tette hozzá.

Lopott dal lett Oscar-díjas?

Számtalan díjat kapott nem csak a film, de a hozzá írt Let It Go című betétdal is - többek közt Oscart és Grammy-t - ugyanakkor évekkel a film megjelenése után felmerült a lehetősége annak, hogy lopták. 

2017-ben pert indított ugyanis egy chilei, Jaime Ciero nevű zenész, aki szerint Volar című, 2008-as slágere lett lemásolva a Let It Go-hoz. Keresetét végül 2018 májusában visszadobta a bíróság, mondván, korábban kellett volna előállnia a dologgal - azaz magát azt a tényt, hogy tényleg köze lehet-e a két dalnak egymáshoz, nem is vizsgálták meg.

A sztorit is nyúlták – állítja egy perui nő

A betétdal-pernél is súlyosabb vádakkal állt elő egy perui nő. Isabella Tanikumi szerint ugyanis az ő önéletrajzi könyveit (Living My Truth és Yearnings of the Heart) használták fel az animációs film forgatókönyvéhez.

Mielőtt legyintenénk, hogy nonszensz, hiszen a Frozen alapja Hans Christian Andersen A Hókirálynő című meséje, vegyük sorra, mik is az állítólagos egyezések! Mind Tanikumi könyvei, mind a Jégvarázs két nővérről szól. Az egyikük megsebesíti a másikat, ami miatt szégyenében elzárja magát a külvilágtól. Mindkét történet egy hófödte hegycsúcsnál játszódik, mindkettőben valamilyen szörnyű természeti esemény - az önéletrajzban egy földrengés, a Jégvarázsban egy vihar - hozza végül újra össze a testvéreket. Ráadásul az önéletrajzi könyvben az egyik nővérnek két udvarlója akad, Hans és Cristoff. Ugye ismerősek ezek a nevek? Hans a Jégvarázsban Anna udvarlója, a herceg, kinek valódi szándékai a történet folyamán felszínre kerülnek, míg Kristoff a rajzfilm férfi főszereplője, Anna útitársa. Véletlen lenne?

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088435_auto_resized.png
origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711716615
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085750_auto_resized.png
metropol.hu

A Házasság első látásra sztárja vallomást tett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711716615
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711716615
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét