Aktuális

Vitájuk rendezésére vascsövet és egy pisztolyt is bevetett két férfi Mosonmagyaróváron

Police.hu

Létrehozva: 2020.04.14.

A mosonmagyaróvári nyomozók felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt gyanúsítottként hallgattak ki egy 58 és egy 23 éves győri férfit.

Forrás: police.hu

A rendőrségre 2020. április 12-én 22 óra 39 perckor érkezett a bejelentés arról, hogy egy mosonmagyaróvári társasház udvarán többen összevitatkoztak, illetve egy lövés is eldördült.

A helyszínre érkező járőröknek a tanúk elmondták, hogy aznap baráti összejövetelt tartottak, amin két férfi összevitatkozott. Az ünneplés végén, amikor a bejelentő társasházi otthonába visszatért, megjelent az udvaron fiával együtt az a férfi, akivel korábban összevesztek.

Újra szóváltás és hangos szitkozódás alakult ki köztük, aminek az 58 éves győri férfi először egy vascsővel akart véget vetni, tettében 28 éves fia - a szemtanúk szerint - egy gumibottal támogatta meg őt. Később az idősebbik férfi egy gáz- és riasztófegyvert vett elő autójából, amivel a levegőbe lőtt, majd családtagjával együtt a helyszínről eltávoztak.

A rendőrök 2020. április 13-án a délutáni órákban győri lakcímükön elfogták, majd a rendőrkapitányságra előállították a garázdákat, ahol a mosonmagyaróvári nyomozók felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088836_auto_resized.png
origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711667114
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082249_auto_resized.jpg
vg.hu

Hivatalos: új gyárat épít a Rheinmetall német hadiipari óriás Magyarországon – már le is teszik az alapkövet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090909_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083766_auto_resized.jpg
vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711667114
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711667114
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079951_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Édesapját mentené Galambos Lajos lánya az új szerelmével?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076905_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Stephen King annyira félt ettől a horrorfilmtől, hogy nem tudta végignézni

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei