Aktuális

Világszenzáció! Magyar szemüveg menti meg a színtévesztőket

B. B. A.

Létrehozva: 2018.09.25.

A kifejezés, hogy éljük a szürke hétköznapokat a legtöbb embernek csak egy szófordulat. A színvakok azonban egy virágos rétet is csak feketében és fehérben látnak. Rajtuk segít egy magyar találmány.

Forrás: Thinkstock

Sok színtévesztőnél nem ennyire szélsőségesen jelentkezik a betegség: látnak színeket, de nem úgy, ahogy az egészséges emberek. Ők a színtévesztők. Magyarországon és a fejlett nyugati országokban a férfiak 8, a nők 0,4 százaléka színtévesztő, a világon pedig mintegy 200 millióan azok. A színtévesztésnek három típusa van.

Sok szakmáról lemaradnak

A színtévesztésben szenvedők életét nemcsak a betegség keseríti meg, hanem az is, hogy jó néhány állás betöltésére esélytelenné válnak. Magyarországon mintegy száz olyan foglalkozás van, amiről színtévesztő nem is álmodhat. Ez azt is jelenti, hogy ma már vannak olyan szakmát adó középiskolák, amelyek színtévesztőt fel sem vesznek.

Aki ebben szenved, nem lehet gépkocsivezető, festő-, mázoló, kozmetikus, villamossági szerelő, fodrász, villanyszerelő, csecsemőápoló, eladó vagy fotós. Hogy ez megváltozzon, dr. habil Ábrahám György professzor, az MTA doktora hosszú évek óta dolgozik egy speciális szemüvegen, amivel a színtévesztő is úgy láthat, ahogy az egészséges ember.

– Ez egy abszolút magyar fejlesztés, a Budapesti Műszaki Egyetemen hoztuk létre. Az utolsó fejlesztési fázisban járunk. A nemzetközi piacra visszük azonnal. A rendelésre mobilapplikáción keresztül lesz majd lehetőség – számolt be a Borsnak a professzor. 

Van Gogh és Csontváry

Van Gogh és Csontváry különleges színvilágát is a szemük rendellenessége okozta. Mindketten színtévesztők voltak. Előbbinél az alkoholizmus hozta ki, utóbbinál örökletes betegség miatt alakult ki.

Deuteranomália

A leggyakoribb típus, legtöbben inkább úgy ismerik, hogy zöldszín-tévesztés. Alapvetően a színeket meg tudják egymástól különböztetni, de érzékelhetően halványabbak, főleg a piros és a zöld. Előfordul sok esetben, hogy valaki úgy éli le az életét, hogy nem is sejti, az ő szeme másként lát, mint a többieké.

Protanópia

Ez az úgynevezett vörösszín-vakság. Ebben a betegségben már jóval kevesebben szenvednek. Furcsa lehet belegondolni, de ők a piros és a zöld színt gyakorlatilag nem ismerik fel a színpalettán. A kéket és a sárgát viszont gond nélkül látják.

Tritanópia

Ez a rendellenesség nagyon ritka. Akik ilyen betegségben szenvednek, azok az egész világot zöldes-rózsaszín árnyalatokban látják. 

Teljes színvakság

Ők már nem nevezhetôk színtévesztőknek, színvakoknak hívja az orvostudomány. Nagyon ritka, hogy valaki így születik. A Föld lakosságának mindösszesen 0,00003 százaléka érintett.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139038_auto_resized.jpg
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713493212
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141583_auto_resized.png
metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142700_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajna érdemrenddel tünteti ki Alain Delont

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713493212
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713493212
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713493212
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140537_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Milliókat kaszálhat Azahriah koncertjén egy szemfüles magyar

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze