Aktuális

Vasvári Vivien: Szerelmes voltam és naiv, nem hittem el, hogy megcsal

Bors

Létrehozva: 2020.04.06.

A tavalyi szakítás után most tálalt ki Vivien szerelmi csalódásáról.

Többek közt a közösségi oldalán mesélte el Vivien, hogyan élt Fecsóval, és hogyan került depresszióval a kórházba.

Nyomasztott, hogy korábban nem adtam ki ezt magamból. Csak hallgattam, és tűrtem a sok hazugságot ezzel kapcsolatban. Azzal, hogy leírtam mindent, végleg magam mögött hagyom a múltat.

Úgy érzem, most, hogy kiírtam magamból ezeket, kimondhatom, megbocsátottam Fecsónak, és elengedtem minden fájdalmat, sértődöttséget és rossz élményt. Megszabadultam attól a tehertől, ami eddig nyomta a vállamat, és semmi mást nem akarok, mint hogy engem ne bántson többé – mesélte a Blikknek Vivien.

erős vagyok, két kisgyerek mellett nem engedhetem meg magamnak, hogy összetörjek, a szakítás mégis megviselt. Depressziós voltam, nem tudtam enni, negyvenkét kilogrammra fogytam, és nem láttam a kiutat a bajból. Csak anyukám tudta, hogy emiatt kórházba kellett mennem, olyan szinten kimerültem idegileg és érzelmileg – mesélte Vivien, aki hozzátette, sok ismerőse szerint megcsalja őt Fecsó.

Szerelmes voltam és naiv, nem hittem el, hogy megcsal, pedig mint kiderült, a kapcsolatunk elejétől kezdve ezt tette velem. Videókat, fotókat, üzeneteket kaptam másoktól, hogy mit művel a Fecsó.

Amikor ultimátumot adtam neki, és megígérte, hogy megváltozik, akkor is csajozott. Igazából amióta kiírtam mindent, azóta még több dolog és hazugság derült ki róla. Nem értem, miért nem vetettem korábban véget ennek az egésznek – nyilatkozta a modell.

A lap megkérdezte Fecsót is, mit gondol Vivien állításairól:

Nem tudom, mi lehet Vivien célja, szerintem meggajdult. Érthetetlen, amit művel, nem is szeretnék ezekre a vádakra reagálni, csak annyit mondok, ha valaki ilyet tesz, azt mindig vissza is kapja – nyilatkozta Fecsó.


 


 



 



 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143853_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713567911
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713567911
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713567911
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713567911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól