Aktuális

Újabb leleplezés: két éven át hetente tette magáévá Clinton Monica Lewinskyt

Kiss Boglárka

Létrehozva: 2018.11.17.

<p>A huszadik század egyik legnagyobb szexbotrányát egy kilógó bugyi indította el. Persze kellett hozzá egy szerelmes gyakornok, és egy szoknyavadász elnök is.</p>

Csaknem negyed százada, hogy kirobbant az USA történelmének legnagyobb szexbotránya, de még ma is kerülnek napvilágra soha nem hallott, izgalmas részletek. Bár azt gondolnánk, az Egyesült Államok egykori elnöke, Bill Clinton és gyakornoka, Monica Lewinsky Ovális irodában zajló viszonyáról már az unalomig tudunk mindent, a balhé főszereplője most olyan részletekkel állt elő, amelyet még maga is megkönnyezett. Lewinsky az elmúlt két évtizedben már nemigen szólalt meg az üggyel kapcsolatban, a hétvégén bemutatásra kerülő, a The Clinton Affairs című, hatrészes dokusorozat kedvéért megtörte a csendet. És beszél, kivillanó tangáról, forró csókokról, két éven át tartó, heti rendszerességgel megélt, masszív kapcsolatról. 

Kikandikál a csipke

A frissen leleplezett részletek szerint Clinton és Lewinsky az első légyottjára 1995 novemberében került sor. Az akkor 22 éves, kommunikáció szakon végzett Monica hónapok óta fizetés nélküli munkát vállalt a Fehér Házban, amikor az elnöki irodába rendelték, hogy segítsen a telefonok fogadásában. Mikor egy óvatlan pillanatban előre hajolt, érezte, hogy szűk szoknyája látni engedi kivillanó tangáját, de, bár hallotta, hogy a közelében tartózkodik a nála 27 évvel idősebb, húsz éve házasságban élő elnök, ő nem igazította meg. Sőt, mikor Clinton odalépett hozzá, szándékosan látni engedte a kikandikáló szexi fehérneműt. Lewinsky elmondása szerint az elnök elmosolyodott a pikáns látványon, s meginvitálta őt az irodájába.

Szerelmes csókok 

Nem sokkal később egy sötét szobában találta magát, ahol az elnök hosszasan megcsókolta, ő pedig bevallotta: titkon régóta szerelmes belé.

– Nem beszélek az esetről gyakran, elég kényelmetlen a téma számomra – ismerte el a műsorban Lewinsky. – Az igazat megvallva, amikor először voltunk ott a sötétben, az számomra sokat jelentett. Valaki, akire mindenki vágyik, engem akar! Akármennyire is helytelen volt, 22 évesen ezt éreztem.

Ugyan az első alkalommal megálltak a csóknál, Clinton nem sokkal később újra hí­vatta őt.

Bár Lewinsky korábban azt mondta, 1995 és 1997 között összesen kilencszer volt szexuális jellegű kapcsolatuk, a friss interjúban elismerte: két év alatt csaknem minden héten egymásba gabalyodtak.

Lehallgatás és öngyilkosság

Mikor a viszonyra fény derült, és Clinton ellen eljárást indítottak, az FBI felkereste Monicát és megfenyegették: ha nem működik együtt velük, börtönbe juttatják. Le akarták hallgatni a telefonbeszélgetéseit és be akarták drótozni. Ő meg akarta védeni az elnököt, akibe még mindig szerelmes volt. Annyira megviselte a nyomás, hogy öngyilkosságot fontolgatott.

– Úgy éreztem, csak úgy simíthatom el a botrányt, ha véget vetek az életemnek – fedte fel a műsorban, ennyi év után is a könnyeivel küszködve Lewinsky, aki úgy érzi, akkor karaktergyilkosságot követtek el, amiből élete végéig nem mossa ki magát.

Most akkor az orál is szex?

Mikor 1997-ben kezdett kitudódni az affér, kapcsolatuknak vége szakadt. Hogy megtartsa a pozícióját, Clinton mindent tagadott, sőt egy alkalommal le is szögezte: sosem maradt kettesben a nővel. Végül egy televízióban is közvetített beszédében helyesbített, de ragaszkodott hozzá, hogy nem volt szexuális kapcsolatban Lewinskyvel.

A döntő fordulatot az ominózis kis kék ruha előkerülése hozta meg. Ez volt az a koktélruha, amelyet Monica egyik szerelmi légyottjuk alkalmából viselt, s amelyen az orális aktus végén az elnök spermája nyomot hagyott. Mikor már tagadhatatlan volt, hogy Lewinsky rendszeresen orálisan elégítette ki az elnököt, Clinton azzal mentette magát, hogy neki másokétól eltérő definíciója van a „szexuális kapcsolat” kifejezésre.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713573018
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145426_auto_resized.png
metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133435_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Milák Kristóf és Kós Hubert számára is fontos hír érkezett Amerikából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145642_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713573018
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144082_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megszakad a szív: Vilmos herceg fakanalat ragadott, de közben is feleségéért aggódott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713573018
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713573018
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145196_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól