Aktuális

TOP7 ötlet anyák napi ajándékhoz

Bors

Létrehozva: 2020.05.03.

Május első vasárnapja hagyományosan anyák napja, ám most, a karantén idején sokan nem borulhatnak az édesanyjuk nyakába. Nekik szeretnénk néhány tippet adni, amivel mégis örömet szerezhetnek az internet segítségével, vagy akár a biztonságot jelentő kétméteres távolságból.

Forrás: Shuttertock

7. Közös netes program

Ha eddig minden évben elmaradhatatlan programja volt ilyenkor az édesanyjával, ne hagyja ezt veszni! Csak egy kis kreativitás kell hozzá, hogy mindketten a saját lakásukból, mégis ugyanazt az online kiállítást, vagy színházi darabot élvezzék. Így meglesz a szokásos közös élmény, ráadásul a biztonságot jelentő otthonukból sem kell kimozdulni.  

6. Videóvers

Ha nem szeretne kockáztatni, készítsen egyedül vagy a testvéreivel közös videót, amin szavalnak az édesanyjuknak. Egy-egy versszakot felváltva is felmondhatnak, amit aztán elküldhetnek neki. Biztos nagy örömet okoznak ezzel.

5. Kerítéspiknik

A koronavírus miatt nem rendezhet közös ebédet, de egy kis furfanggal és kellô elővigyázatossággal csaphatnak egy kinti pikniket. Készítse el édesanyja kedvenc ételét, majd egy előre fertőtlenített étkészletet is csomagoljon mellé! Édesanyjának az utcára sem kell kimennie, ha ő a kerítésen belül, ön pedig a kerítésen kívül marad, elfogyaszthatják az előre elkészített ételt. A kétméteres távolság kötelező!

4. Kertészkészlet

Ha minden ajándékot elcsépeltnek tart, de anyukája imádja a virágo­kat, akkor nem kell tovább törnie a fejét. Egy virágládába helyezzen el egy 3-4 darabos kertészkészletet, amiben van virágmag vagy palánta, kesztyű, ültetőlapát és locsolókanna. Különösen azoknak ajánlott, akiknek nincs saját kertjük, így akár a lakásban, erkélyen, körfolyosón is kipróbálhatják a kertészkedést.  

3. Édességmix

Válogassa össze édesanyja kedvenceit, és szépen becsomagolva adja át neki! A csokoládékat törje össze kisebb kockákra, így hasonló méretűek lesznek a bonbonokkal és a cukorkákat se feledje! Terítse ki egy dobozba, hogy minél gusztusosabb legyen!

2. Fényképalbum

Tele van a telefonja az édesanyjáról készített képekkel, esetleg egy-egy viccesebb pillanatban örökítette őt meg? Nyomtassa ki, és tegye bele egy fényképalbumba! Az oldalakra még vicces hozzászólásokat vagy akár versidézeteket is írhat, így még személyesebbé varázsolhatja ajándékát.

1. Szeretetbefőtt

A legszebb ajándék az, ami szívből jön. Adjon anyukájának kedves üzeneteket egy befőttes üvegbe zárva! Leírhatja, hogy miért is szereti annyira, mit szeret vele a legjobban csinálni, miben látja páratlannak, és hogy miért ő a legdrágább édesanya a világon. Nem számít, hogy mennyit ír, csak az, hogy igazán őszintén hangozzon.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132435_auto_resized.jpg
origo.hu

Kínos dolog történt a Házasság első látásra bombázójával - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713260110
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133685_auto_resized.jpg
hirtv.hu

AZ iráni támadást követően magasabb fokozatra emelték a terrorkészültséget hazánkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133074_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713260110
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zokogásba tört ki az apa, az újságból tudta meg, miért halt meg 12 éves fia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133406_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Détár Enikő megrázó vallomást tett a tragikusan elhunyt Babicsek Bernáttal kapcsolatban

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában