Aktuális

Teréz körúti robbantó: 40 milliós adóssággal kezdi büntetését P. László

L. B.

Létrehozva: 2019.03.13.

Súlyosbították a pokolgéppel két rendőrt súlyosan megsebesítő férfi büntetését. A „rajongói” az utolsó tárgyalásán is közjátékot rendeztek, apja hányingernek nevezte az eljárást.

Forrás: Csányi Kriszta, Police

Többszörösen minősített emberölés és terrorcselekmény miatt jogerősen életfogytiglani fegyházra ítélték a Teréz körúti robbantással vádolt P. Lászlót. Az első fokhoz képest öt évvel többet kapott, így a 27 esztendős férfi legkorábban harminc év múlva kerülhet feltételesen szabadlábra. A robbantót az eljárás során felmerülő 110 milliós bűnügyi költségből 40 millió megfizetésére is kötelezik.

Ismeretes: a közfelháborodást kiváltó ügy 2016. szeptember 24-én kezdődött, amikor késő este Budapesten, a Teréz körúton egy – akkor még ismeretlen – férfi működésbe hozott egy pokolgépet, ami életveszélyesen megsebesített két rendőrt. P. Lászlót csaknem egy hónappal később sikerült elfogni.

Ugyan később visszavonta, de a nyomozás során beismerő vallomást tett, az elsőfokú tárgyalásokon kezdetben tagadott, majd egyre zavartabban viselkedett, és az elsőfokú ítélet kihirdetésén már nem jelent meg. Ahogyan tegnap sem, így az utolsó szó jogán sem szólalt fel.

Ahogy az eddigi összes tárgyalására, úgy most is eljöttek a férfi támogatói, akikre többször rá kellett szólnia a bírónak.

„Legalább harminc hazugság volt ebben az indoklásban” – csattant fel a tárgyalás végén a legelső sorban helyet foglaló P. László édesapja, aki megígérte fiának: nem hagyja annyiban az ügyet, ha másodfokon is elítélik. Elmondta: fia azért nem jött el, mert színjátéknak tartja az egészet.

– Hányinger ez az egész. Egy aljas és gusztustalan eljárás volt. Tovább fogom vinni az ügyet, elegem van ebből, kiforgatják a valóságot – mondta a tárgyalás után a férfi, aki biztos benne, hogy a fia ott sem volt, így nem követhette el a bűncselekményt. Szerinte a beismerő vallomásakor hallucinált. A P. Lászlót védő dr. Szikinger István szerint is tisztességtelen volt az eljárás.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141533_auto_resized.jpg
origo.hu

Bayer Magyar Péternek: Kussolj és ne hazudozz!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713506419
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143031_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levadászlak titeket! – baloldali aktivista fenyegette meg a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135658_auto_resized.png
hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713506419
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713506419
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713506419
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca