Aktuális

Tarisznyájából fizeti ki vadászait a solymász

Huszti Zoltán

Létrehozva: 2019.08.17.

Óvodáskora óta madarakkal akart foglalkozni Kisteleki Gergely solymász. Nemcsak vadászik a ragadozómadarakkal, de bemutatókra is jár velük. A sérült szárnyasokat pedig megmenti és gondozza.

Réti sasnak öltözött

– Solymásznak születni kell – jelenti ki a Borsnak a 32 éves Gergely. – Nagyon sok lemondással jár, mellette egy normál „fizetős munkahely” nem igazán működik, és a családdal is nehéz egyeztetni. Ha felelősséget vállalunk egy madárért, akkor nem lehet neki azt mondani, hogy „bocs, ma nem érek rá röptetni”.

A fiatalember óvodáskorában látta a Gyöngyvirágtól lombhullásig című, 1953-as, Homoki Nagy István-féle természetfilmet. Háromévesen réti sasnak öltözött a jelmezbálra, ötesztendősen már eldöntötte, hogy solymász lesz.

– Nem minden ragadozómadárral lehet vadászni. Az ölyvek például, amik inkább dögevők, vagy a rágcsálókat keresik, nem alkalmasak arra, hogy fácánt vagy nyulat fogjanak el. Nálunk a legnépszerűbb vadászmadár a héja és a vándorsólyom – ma­gyarázza a solymász.

Sportszerűbb fegyver

A törvény betűje szerint csak tenyésztett ragadozómadarakkal lehet foglalkozni, amit igazolni is tudni kell. Ez alól kivétel a természetben külön engedéllyel befogott héja és karvaly.

– Ha éjjel-nappal együtt vagyunk a még új madarunkkal, akkor akár egy héten belül kialakulhat a bizalom. Egymás gondolatának kitalálásához, hogy egy „ka­csintásból” is megértsük egymást, ahhoz már több év szükséges – mondja Gergely.

Vadászni madárral – a tilalmi időn kívül – minden olyan vadra lehet, amire egyébként is: dolmányos varjúra, szarkára, szajkóra, tőkés récére, nyári lúdra, mezei nyúlra, üregi nyúlra, fácánra, fogolyra, sőt, szirti sassal még őzre és rókára is. A solymász szerint ragadozómadárral vadászni sokkal sportszerűbb is, mint puskával, mert az áldozatnak van lehetősége a védekezésre. Rá­adásul a vadászmadaraknak szükségük is van erre a tevékenységre, mert évmilliók óta ezt csinálják, és nem szabad ettől őket megfosztani.

A vadászat biznisz

– Ha megnyitjuk például az elejtett nyulat, akkor a vadászmadár falatozhat belőle, de ő ahhoz szokott hozzá, hogy ne zsákmányból lakjon jól, hanem abból, amit cserébe adunk neki érte. Amikor a nyúl kilehelte a lelkét, akkor leülnek mellé, és várják, hogy mit kapnak érte a tarisznyámból. A vadászatot biznisznek tekintik. A szarkát például élve adják át, amit én utána meggyűrűzök és elengedek, vagyis nem okoznak nekik sebesülést. A nyúllal már birkózás van, ott fizikailag kivitelezhetetlen, hogy a madár ne ölje meg, ha már megragadta a zsákmányt, de a nyúl tízből kilenc esetben lerúgja magáról – meséli a solymász, akit sérült madarak mentéséhez is gyakran hívnak.

Az viszonylag kevessé köztudott, hogy sokszor segítenek vadászok is a sérült madarak mentésében. Gergelyt évente körülbelül kétszáz madár miatt keresik meg, most például van nála varjú, vadliba és kormorán is. A sérült madarak befogásánál egyébként nagyon óvatosnak kell lenni, mert ösztönösen vé­dekeznek.

– Ezt jó jelként kell értékelni, mert azt jelzi, hogy még jó fizikai állapotban vannak. Ha nagyon hagyják magukat, akkor nagy baj lehet. Ilyenkor arra kell vi­gyáznom, hogy nagyobb sérülé­sük ne legyen – avat be minket a szakember.

Nem köszönik meg

– A legszerencsésebb sötétben befogni a madarat, olyankor egy elemlámpával rávilágítok, megjegyzem, hogyan helyezkedett el, és sötétben nyúlok hozzá – folytatja. – De vigyázni kell, hogy ne törjön el olyan tolla, ami miatt meg kell várni a következő évi vedlést. Gyakran ő fog meg engem hamarabb, mert a madár nem a csőrével védekezik, hanem a lábával, a karmaival. A ragadozómadár is ezt használja a vadászatnál, a csőrét pedig csak evésre vagy hogy játsszon a szakállammal. A sé­rült madár, persze, nem tudja, hogy segíteni akarok. A szabadon engedésnél sem jön vissza egy búcsúkörre megköszönni, amit tett érte az ember, hanem örül, hogy sikerült végre kiszabadulnia.

Aktívan dolgozó madár Gergelynél csak öt van. Azt mondja, ennyivel még ki lehet ala­kí­tani bensőséges kapcsolatot. Velük az őszi-téli időszakban mindennap kell menni vadászni, ez alól csak akkor van kivétel, amikor előadásokra, bemutatókra megy velük, de repülni ott is tudnak.

– Tavasszal, nyáron nem va­dászunk a tilalom miatt. Olyankor ők sem akarnak annyit mozogni. Ráadásul ha kapnak egy nyúlcombot, akkor két napig még mozdulni se nagyon akarnak, inkább pihennek – zárja a solymász. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143566_auto_resized.jpg
origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713555311
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141027_auto_resized.jpg
vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713555311
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144693_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egészen őszig zárva tart az ország egyik legmagasabb pontján fekvő turistaház

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713555311
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713555311
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól