Aktuális

Sztárséf is főz az egészségügyi dolgozókra

Bors

Létrehozva: 2020.04.05.

Forradalmi mozgalommal állt elő Keve Márton séf. Magyarországra hazatérve elhatározta: mivel a szakmai tudását a korlátozások miatt eredeti pozíciójában nem tudja azonnal kamatoztatni, segíteni fog a koronavírus ellen harcoló egészségügyi dolgozók ellátásában. Rengetegen csatlakoztak hozzá, hogy így támogassák a kórházak munkatársait.

A koronavírus-járvány sokakat térdre kényszerített, de a közösség erejével felül lehet kerekedni a legnehezebb helyzeteken is. Ennek az egyik ékes példája az „Etesd a dokit!” mozgalom. Hogy miről is van szó? Keve Márton séf a világ legjobb éttermeiben dolgozott az elmúlt 15 évben, majd úgy döntött, hazatér, és új színt visz a magyar gasztronómiába. Igen ám, de a járvány közbeszólt. Az étterem, ahol dolgozott volna, a nagy közönség előtt bezárt, ám a tulajdonossal egyeztetve úgy döntött: azoknak fog segíteni minőségi ételekkel, akik a koronavírus ellen nap mint nap felveszik a harcot a kórházakban.

Szuper csapat állt össze

Egy minden tekintetben remek csapat: kedvese, Farkas Kata, valamint a Borganika és a Serfőző Gluten Free Bakery tulajdonosai álltak mögé, akik hírét vitték a kezdeményezésnek. Megkeresték a kórházakat, felmérték az igényeket, logisztikáztak, beszerveztek számos éttermet és vendéglátóhelyet országszerte, majd megindulhatott a munka. Azt tapasztalták, hogy óriási az összefogás.

– Közel három hete indult a kezdeményezés, de álmunkban sem gondoltuk volna, hogy ilyen jól sikerül – mesélte a Vasárnapi Borsnak a Borganika egyik munkatársa, Pancsovay Zita, majd hozzátette – A mi kis csapatunk dolga a koordináció, a szervezés, a kapcsolattartás, a felajánlások kezelése. Rengetegen csatlakoztak az akciónkhoz, hogy segítsük a koronavírus ellen harcoló egészségügyi dolgozókat. Már közel négyezren érdeklődnek a csoportunk iránt a Facebookon, és jelenleg nagyjából 30 étterem sorakozott fel mögénk.

Éttermi szintű az ellátás

– A kórházak mindig felvázolnak egy bizonyos szükségletet, a csapat pedig azon dolgozik, hogy ezt teljesíteni tudja. Budapesten például harminc kórházzal és tíz mentőállomással állunk kapcsolatban – osztotta meg lapunkkal.

Keve Márton pedig nem viccel: menzakajáról szó sem lehet, csakis éttermi minőségű, zseniális fogásokról. A séf úgy véli: ha már az egészségügyi dolgozók a lelküket is kiteszik, hogy emberéleteket mentsenek eb­ben a nehéz helyzetben, neki is kutya kötelessége, hogy a lehető legjobb minőségű, vitamindús ételekkel szolgálja ki őket. A minap például extravagáns díszítésű medvehagyma krémleves volt az ebéd – ehető virágokkal díszítve! –, valamint krumplifőzelék, választható csirkés vagy gombás fasírttal. A séf naponta százas mennyiségben főzi az elképesztő fogásokat. Nem csoda, hogy egyből kérik a receptet a dokik és az ápolók.

Óriási az összefogás

Zitától megtudtuk, nemcsak készételek felajánlásával segítenek rengetegen országszerte, hanem alapanyagokkal is.

– A készétel és a pizzaszállítás az elsődleges. Van azonban olyan felajánlás is, amely alapanyagokkal segít, mint például egy kecskeméti almatermelő családi vállalkozó, aki több rekesz almát és saját készítésű almalevet ajánlott fel, egy budapesti gombatermelő házaspár pedig eddig több mint 40 kiló gombát küldött felhasználásra. Vannak sajtosok és zöldségesek, de olyan is akad, aki például komposztálható ételes dobozokkal segít. Mindez óriási dolog! A taxisok közül szintén sokan beszálltak a szállításba. Most pedig egy autót is felajánlottak a számunkra, hogy minél könnyebb legyen a dolgunk. A koronavírus ellen csak közösen vehetjük fel a harcot, ezért is teszünk meg minden tőlünk telhetőt – zárta beszámolóját a sikertörténetükről.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142202_auto_resized.jpg
origo.hu

Tordy Géza búcsúztatása a Farkasréti temetőben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27193_resized.jpg?avcount=1713469209
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140519_auto_resized.png
hirtv.hu

Puzsér is elmondta véleményét a brüsszeli konzervatív konferencia letiltásáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132085_auto_resized.png
metropol.hu

Őrjöngenek a magyarok, megjósolták Szoboszlaiék Eb-teljesítményét – Videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142320_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Így tett pontot a klímatüntetés végére egy lengyel kamionsofőr (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27194_resized.jpg?avcount=1713469209
origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713469209
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713469209
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140770_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze