Aktuális

Szörnyű kegyetlenség: Örökre eltiltották unokájától a felelőtlen nagymamát

Bors

Létrehozva: 2021.06.19.

Kegyetlen indokkal magyarázta.

Forrás: Pexels

Forrong a dühtől az a névtelen édesanya, aki elmondása szerint szörnyű állapotban kapta vissza egyéves gyermekét, miután anyósa vigyázott rá.

A kisfiú olyan súlyos napégést szenvedett el, hogy orvoshoz kellett fordulniuk.

A fiatal nő azzal a feltétellel engedte el strandolni a nagymamát és unokáját, ha a gyermek megfelelő napozóruhát visel, illetve egy magas faktorszámú napozókrémet is adott az asszonynak.

Mint végül kiderült, az idős nő nem használta a készítményt,

mondván, nem hisz benne, mivel az rákot okoz.

A névtelen anyuka nem hitt a fülének, miután a háromórás strandolás után hazatért anyósa és szörnyű állapotban lévő gyermeke.

Én lennék a hibás?

– tette fel a kérdést a fiatal nő, miután férje azzal vádolta, hogy túlreagálja a dolgot.

Kifejezetten kértem, hogy használjon naptejet, mivel tudom, hogy épp a napsugarak a károsak, nem a kozmetikum. A kisfiam elképesztő felelőtlenség áldozata lett – teszi hozzá az anyuka.

Eltiltotta a nagyit

A fiatal anyuka meghozta a döntést, miszerint anyósa többé nem vigyázhat gyermekére, főleg, ha ehhez hasonló, téves elképzelései vannak, ráadásul a kérésének sem képes eleget tenni.

Egyértelműen közöltem vele, mit kell tennie, mégsem hallgatott rám. Bíztam benne, hiszen ő is édesanya. Soha többé nem engedem neki, hogy magával vigye, csak ha én, vagy a párom vele van – indokolta döntését a nő.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145415_auto_resized.jpg
origo.hu

Óriási szponzori szerződést köthet a Fradi egy hatalmas világvállalattal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713558615
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135658_auto_resized.png
hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142187_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713558615
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143273_auto_resized.jpg
astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713558615
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713558615
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól