Aktuális

Szívszorító: Hiányos öltözetben bujkált napokig az erdőben egy bántalmazott nő

MTI

Létrehozva: 2019.12.05.

Sanyargatással elkövetett személyi szabadság megsértése és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség egy büntetett előéletű, 27 éves férfi ellen, aki durván bántalmazta, majd meztelenül kizárta a lakhelyükből élettársát.

A közlemény szerint a vádlott és a fiatal sértett 2018 októberében ismerkedett meg. Miután kapcsolatuk komolyra fordult, a nő feladta egyetemi tanulmányait, munkáját, és idén áprilisban végleg a férfihoz költözött Kaposvár külterületére, egy félig földbe vájt, komfort nélküli helyiségbe.

A rendszeresen kábítószert fogyasztó férfi munkát nem vállalt, a nő spórolt pénzéből éltek májusig, amikor a férfi közölte a sértettel, hogy ő az ördög, akit addig fog ütni, amíg meg nem hal.

A nő kezeit megkötözte, összeverte őt, cigarettacsikket nyomott el a combján, majd hajnalban ruhátlanul kihúzta az épület elé, és újabb bántalmazás után sorsára hagyta. A sértett a 8 napon túl gyógyuló sérüléseivel napokig bujkált hiányos öltözetben a környező erdőkben, végül egy ismeretlentől kért segítséget, aki megfürdette, felöltöztette és értesítette a rendőrséget.

A lelkileg is megviselt sértettet a történtek után hetekig kórházban ápolták pszichés állapota miatt. Az ügyészség börtönbüntetés kiszabását és közügyektől eltiltást indítványozott a letartóztatásban lévő vádlottal szemben.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146966_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713613211
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146193_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ideje végképp eldöntenünk, hogy tényleg akarunk-e mai nyugati és európai ország lenni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27240_resized.jpg?avcount=1713613211
origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144693_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egészen őszig zárva tart az ország egyik legmagasabb pontján fekvő turistaház

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713613211
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713613211
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146664_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27242_resized.jpg?avcount=1713613211
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban