Aktuális

Szerelem a rácsokon túl! Vidáman utazott vakációra a frissen szabadult rab és a volt börtönőrnő

Bors

Létrehozva: 2018.10.08.

Forrás: Facebook

Óriási botrány kerekedett abból Skóciában, hogy az Addiewell magánbörtön egyik női alkalmazottja pár nappal azután, hogy kilépett a munkahelyéről, közös vakációra utazott egy, a rácsokon keresztül megismert, frissen szabadult rabbal.

Kristin Davidson (24) egy nappal később hagyta ott a munkáját a börtönben, miután Jamie Bunting (31) szabadult. Néhány nappal később a pár már a törökországi vakációjukról posztolt képeket közösségi oldalaikon.

Az a tény, hogy olyan gyorsan egy párt alkotnak azok után, hogy mindketten elhagyták a börtönt arra enged következtetni, hogy már a büntetés végrehajtási intézetben összejöhettek egymással – számolt be róla a The Scottish Sun.

A botrány kapcsán a hatóságok a magánbörtön vezetőit azzal vádolják, hogy amatőr, kiképzetlen munkaerőt alkalmaznak, ami óriási rizikót rejt magában. A volt börtönőr kollégák többsége teljesen megszakította a kapcsolatát Kristin Davidsonnal. Ahogy egyikük megfogalmazta:

– Szerinte vicces, hogy lelépett a rá bízott volt fogvatartottal. Pedig az utolsó dolog, amire szükségünk van, hogy egy kolléga a mi börtönünkből szabadult rabbal jöjjön össze a magánéletben.

Female prison guard who quit her job is pictured cuddling up to newly freed lag on holiday in Turkey

A FEMALE prison guard who quit her job has been pictured on holiday with a lag who was recently freed from the jail where she worked. Kristi Davidson, 24, gave up working at the prison around the same time convict Jamie Bunting, 31, was released.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146200_auto_resized.jpg
origo.hu

Senki sem fog zokogni a Kisvárda kiesése miatt?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713604510
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146291_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136999_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Nagyon keveset látom, szinte alig beszélünk" - sírva vallott házassági válságáról a TV2 sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713604510
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144693_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egészen őszig zárva tart az ország egyik legmagasabb pontján fekvő turistaház

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713604510
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713604510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713604510
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban