Aktuális

Százezreket költött kokainra egy férfi, majd a metró elé rugdosta az embereket – videó

Bors

Létrehozva: 2019.06.25.

Forrás: police

Paul Crossley több mint 200 ezer forintnyi fontért vásárolt magának crack kokaint, mielőtt ártatlan embereket rúgott volna az érkező metrókocsik alá Kelet-Londonban. A 47 éves férfi véletlenszerűen választotta ki áldozatait, akiket hátulról támadott meg, és próbálta őket a szerelvények alá lökni. Szerencsére mind a két sértett ép bőrrel megúszta az esztelen támadást.

Első áldozatát, Tobias Frenchet tíz másodperccel a szerelvény érkezése előtt próbálta a sínekre taszítani idén februárban. A 23 éves fiú szerencsére meg bírta őrizni az egyensúlyát, és nem esett bele az előtte tátongó gödörbe. A 90 éves Sir Robert Malpast – aki nem mellesleg az Csalagutat üzemeltető vasúttársaság volt vezérigazgatója – a járókelők mentették meg a biztos haláltól.

Crossleyt a videofelvételek alapján elfogták, és emberölési kísérlet miatt letartóztatták. A gyanúsított azzal védekezett a tárgyalásán, hogy nem akarta megölni áldozatait, de már nem emlékszik, miért rontott rájuk. A középkorú gyanúsítottnál korábban paranoid skizofréniát állapítottak meg, amire az erős kábítószerfüggősége csak gyújtótűzként hatott.

Az agresszív férfinak nem ez volt az első összetűzése a hatóságokkal, 2016-ban egy ápolónő perelte be, amiért meg akarta őt erőszakolni, 2017-ben pedig késsel a kezében hadonászott a forgalmas utcákon. Mindkét esetért csupán felfüggesztett börtönbüntetést kapott. 

Crossleyt ezúttal azonban nem úszta meg ennyivel, és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte őt a londoni bíróság. Legkorábban 12 év múlva kérvényezheti szabadlábra helyezését.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711676713
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083736_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Így omlik össze a hatalmas híd, miután nekimegy egy nagy hajó + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083461_auto_resized.png
metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711676713
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087361_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Tériszonyosok kerüljék Európa új, legmagasabb tibeti függőhídját!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711676713
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei