Aktuális

Spíler2-t akarunk! Barca, Real és Juve nélkül maradunk? - a Bors utánajárt

Bors

Létrehozva: 2018.08.16.

Másfél nappal az első sípszó előtt pánikban vannak a spanyol és olasz foci magyar hívei. Az új idénytől a La Ligát és információink szerint a Serie A-t is a Spíler2-n lehet nézni, ám ez tegnap még egyik nagy szolgáltató csomagjában sem volt.

Forrás: AFP

Holnap este negyed kilenckor startol a spanyol bajnokság, és szombaton az olasz élvonalban is útjára indul a labda. Idehaza is népes rajongótábora van a La Ligának és a Serie A-nak, a Barcelonának, a Real Madridnak, a Cristiano Ronaldót frissen leigazolt Juventusnak, vagy épp a Milannak. Ám ők egyelőre hiába keresik kedvenceiket a programkínálatban.

A kicsinek nem probléma

Kivéve azok, akik Szekszárdon és környékén élnek, és a Tarr Kft.-nél előfizetők, annak ugyanis van olyan csomagja, ami tartalmazza a Spíler2-t. Furcsa, hogy ami egy aprócska cégnek megy, az a nagy, országos szolgáltatóknak nem, és ez azt látszik igazolni, hogy nem állja meg a helyét az a feltevés, hogy drágán adja leg­újabb csatornáját a TV2 Csoport. Kérdés tehát, mire várnak a „na­gyok”.

– Nagyon felháborít, amit a szolgáltatók művelnek – mondta egy Juventus-szurkoló a Borsnak. – Évek óta az összes focibajnokságot követem, mindegyik sportcsatornára előfizetek. Most fogalmam sincs, hogy hol láthatom az olasz bajnokikat, pedig szombaton az én csapatom is pályára lép.

Óriási bizonytalanság

Indiában a Facebookon!

A spanyol La Liga történelmi szerződést kötött. Az indiai szubkontinens országaiban – Indiában, Afganisztánban, Bangladesben, Bhutánban, Indiában, a Maldív-szigeteken, Nepálban, Pakisztánban és Srí Lankán – a következő három idényben a Facebookon láthatók a meccsek. A közösségi oldalt csak Indiában 270 millió ember használja.

A Bors természetesen megkereste a három nagy szolgáltatót, a UPC-t, a DIGI-t és a Telekomot. „Egyelőre nincs információnk arról, hogy a UPC Magyarország csatornakínálatába bekerül-e Spíler2 adása” – közölte a Borssal a cég sajtósa. Holott UPC-s olvasóink nekünk azt mondták: korábban azzal biztatták őket, hogy hétvégén már nézhetik a csatornát. A Spíler TV Facebook-oldalán is azt írta egy kommentelő, hogy többször látta a reklámot, miszerint augusztus 17-én indul a Spíler2 a UPC-nél.

A Telekom azt írta érdeklődésünkre, hogy folyamatos az egyeztetés a Spíler2 ügyében, és ennek kapcsán a lehető legjobb megoldás elérésére törekednek az előfizetők érdekében. Telekomos olvasóinktól úgy tudjuk, hogy őket arról tájékoztatták: a bajnokságok kezdetére elérhető lesz otthonukban a Spíler2, ahogy a Spíler1 is. A DIGI nem reagált megkeresésünkre, de egy Facebook-kommentelő azt írta: „Most azt mutatták, hogy augusztus 17-től indul a Digin a Spíler2.”

Mégis van remény?

„A TV2 Csoport jelenleg is folyamatos tárgyalásokat folytat, hogy a Spíler2 műsora minél szélesebb körben jusson el a nézőkhöz – írta a Borsnak a TV2 sajtóosztálya. – „Az ex­kluzív sportjogok mellett a Spíler Extra szolgáltatása is egy olyan újítás, ami még több pluszt ad a nézőinknek a számos élő közvetítéssel és extra, a televízióban nem elérhető tartalommal. Ezzel a kábelszolgáltatók is olyan újítást adhatnak az előfizetőiknek, amire eddig nem volt példa. Reméljük, hogy a sportrajongóknak minél előbb újabb megállapodásokról tudunk beszámolni.”

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145965_auto_resized.jpg
origo.hu

Norris először, Hamilton két és fél év után nyerhet - az F1 Kínai Nagydíj sprintfutama élőben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713591310
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144655_auto_resized.jpg
vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713591310
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143035_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Anyukája mellett szinte eltörpül a Szegedi Vadaspark legújabb, cuki lakója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713591310
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713591310
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól