Aktuális

Sorosék a sajtót is manipulálták

Bors

Létrehozva: 2019.01.15.

A Soros-alapítvány vezetői a migrációs nyomás erősödésével rendszeresen írtak különböző jelentéseket főnöküknek. Nem csupán a migránsok számáról vagy összetételéről, de arról is folyamatosan beszámoltak, hogy miként tálalják ezt a nemzetközi közvélemény elé úgy, hogy az emberekben szánalmat ébresszenek a menekültek iránt. Dokumentumok tanúskodnak arról is, hogy a valóságtól eltérő adatokat közöltek a médiában a bevándorlási válságról.

Negyvennyolc óránként írtak helyzetjelentéseket Soros Györgynek a migrációs helyzetről 2015 és 2016 között – derül ki a DC Leaks hekkercsoport által kiszivárogtatott dokumentumokból.

Az egyik fő jelentéstevő G. Maniatis néven írta alá beszámolóit, amelyek „European Crisis: Key Developments of the Past 48 Hours” néven kerültek elő. Ő valószínűsíthetően Gregory Maniatis, a spekuláns Nyílt Társadalom Alapítványa fiókszervezetének, az Open Society International Migration Initiative-nek az igazgatója.

A jelentésekben Maniatis nem csupán a menekültek számáról, a migránstömeg összetételéről számolt be, de monitorozta a médiában megjelent cikkeket, valamint azok közvéleményre gyakorolt hatását is.

Az egyik ilyen „riportban” azt is olvashattuk, 

Maniatis milyen képbeállítást javasol – terhes nőt, gyerekeket ábrázoló fotókat –, hogy az európai emberek megsajnálják a szíriai menekülteket, és minél többen be akarják fogadni őket.

Maniatis 2006-tól 2017-ig Peter Sutherland, az ENSZ migrációért felelős különleges képviselőjének vezető tanácsadója volt, és 2003 és 2016 között a washingtoni Migrációs Politikai Intézet vezető munkatársaként tevékenykedett.

Maniatis szorosan együttműködött az Európai Bizottsággal, az Európai Parlamenttel, az uniós tagállamok kormányaival, a civil társadalmi csoportokkal és a nemzetközi szervezetekkel a migráció és az integrációs politika minden területén.

Maniatis nem felejtette el Frans Timmermans, Angela Merkel vagy éppen Orbán Viktor megszólalásait sem figyelemmel kísérni, ezeket pedig némi kommentárral fűszerezve leírni Soros számára.

Magyarország egyébként már a kerítés megépítésével is sok bosszúságot okozott az Open Society migrációs igazgatójának, aki a nemzetközi médiában megjelenő cikkekhez útmutatást is adott, hogyan lehetne hatásos módon írni a migrációs nyomásról a sajtóban.

De arról is olvashatunk egy másik feljegyzésben, hogy örömmel tudósít arról, hogy a Solidarity Now! elkezdett működni Leszboszon, négy projektet visznek az UNHCR keretein belül, leírja a „sérülékeny esetek azonosítási pontjait”, majd arról számol be, hogy a helyi aktivisták megerősítésén dolgoznak, a menekültházakban pedig tanácsadóként (!), szenior szakértőkkel vannak jelen.

A jelentésekben felbukkan Manos Moschopoulos neve is, aki a Soros-alapítvány honlapja szerint a migránsok védelméről és jogairól szóló portfólió európai programvezetője. Moschopoulos vezette az Open Europe Initiative for Europe munkáját Angliában, de részt vett a görögországi civil szervezetek támogatására irányuló program kidolgozásában is.

Soros megbízható embere 2018 decemberében az ENSZ-ben is felszólalt menekültügyben. Izgalmas adalék, hogy az általa 2016. február 3-án jegyzett jelentésben ezer menekültről ír, akik az idomeni táborba érkeztek, míg a sajtóban ez már jócskán eltúlozva, többezres menekültről szóló beszámolóként jelent meg – ezt pedig márciusra tízezernél is több migránsra duzzasztották.

A Sorosnak jelentést író emberek között érdemes megemlíteni Jordi Vaquer nevét is, aki szintén igazgatói pozíció-ban van a Nyílt Társadalom Alapítványnál, és az Open Europe Initiative európai társigazgatója is egyben. Ezekben a pozíciókban az Európai Unió és a Nyugat-Balkán városaiban és országaiban a nyílt társadalom értékeit és intézményeit képviseli.

Vaquer rendszeres szereplő a spanyol médiában, ahol nemzetközi ügyekben és az EU politikájában szóló vitákban, elemzésekben vesz részt, természetesen migránspárti érdekeket hangoztat. 2016. április 5-én azt írja, hogy tudomásuk van az embercsempészetről, hivatkozik az Europol statisztikájára, amely szerint ez 7 milliárd eurós üzlet, sőt azt is tudja, hogy az embercsempészek és a terrorizmus között van kapcsolat.

Ennek ellenére a nyilvánosság elé azzal állt ki, hogy „A Soros György által alapított Nyílt Társadalom Alapítványok nem támogatnak olyan civil szervezeteket, amelyek kedveznének az embercsempészeknek”.

Jordi Vaquer, az alapítványok európai regionális igazgatója 2017 áprilisában a La Stampa című olasz napilapnak kifejtette: az alapítványok nem finanszírozzák a Szicíliai-szorosban tevékenykedő civil szervezeteket, és nem támogatják az Orvosok határok nélkül olaszországi szervezetét, sem pedig a máltai székhelyű Migration ­Offshore Aid Stationt.

Nem finanszíroznak bajba jutott migránsokat felkutató és kimentő tengeri akciókat. Ismert: a Frontex euró­pai határ- és partvédelmi ügynökség, valamint a szicíliai Catania ügyészsége egyaránt úgy nyilatkozott akkoriban, hogy a Földközi-­tengeri mentésben közreműködő civil szervezetek egy része líbiai vizeken veszi fedélzetre az embereket, s ezzel az embercsempészeknek kedveznek.

Carmelo Zuccaro olasz ügyész korábban a La Stampának azt is elmondta: bizonyítékaik vannak az embercsempészek és egyes civil szervezetek közötti közvetlen kapcsolattartásra vonatkozóan, és a szervezetek támogatói között Soros Györgyöt is megnevezte.

Zuccaro hozzátette, miközben az olasz parti őrség irányította mentési akciók­ban a csoportokat kísérő embercsempészeket is megpróbálják azonosítani, ez az NGO-hajókon nem történik meg.

Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke az Európai Parlament ülésén azt bizonygatta, hogy az NGO-k nem működnek együtt az embercsempészekkel.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144289_auto_resized.jpg
origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713569417
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145100_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Alig ismert magára: a mai napig bánja szépészeti beavatkozásait a Jóbarátok sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145738_auto_resized.png
hirtv.hu

Vezércikk - Orbán Viktor: Húsz éve minden európai választást megnyertünk + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134554_auto_resized.jpg
vg.hu

Ő Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligencia műsorvezetője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713569417
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713569417
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713569417
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129520_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ettől elolvadsz: ilyen édesek Rúzsa Magdi hármas ikrei a misére ment – fotó!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141005_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kedves párbeszédbe kezdett Kudlik Júlia és Bíró Ada

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól