Aktuális

Segítünk: így nem maradnak magányosan a nagyszülők Szenteste

Bors

Létrehozva: 2020.12.03.

Sok százezer családot szakít szét  a koronavírus-járvány, az időse- ket pedig extrém módon védeni kell, ezért kapóra jön a rokonok közötti videócsetelés. Össze- szedtük, mely applikációkkal hogyan tud videótelefonálni szeretteivel.

Nem is olyan régen egy kisebb vagyonba került, ha egy Amerikában élő szerettünket felhívtuk telefonon. Ma már azonban a Messenger, a Viber és a WhatsApp, vagy a Skype alkalmazások jóvoltából vol­taképpen ingyen megtehetjük ugyanezt, legalábbis, ha van in­ternet-előfizetésünk. Ráadásul a nagyi láthatja is az unokáját, ha bekapcsolja a videótelefonálás funkciót.

Karda Bea szívesen telefonálgat

Karda Bea csodálattal nézi, hogy évtizedről évtizedre mennyit fejlődik a technika. A közösségi médiában időről időre kommunikál a rajongókkal, de nem használja azt megszállottan. A szeretteivel szívesen beszél a Messengeren.

– Több barátnőm is külföldön él, többek között Németországban, Svájcban, Bostonban. Nekem nincs Viberem, Messengerem van. Ennek segítségével nemcsak írásban társaloghatunk, hanem hangüzeneteket is küldhetünk egymásnak. Meg is esett, hogy az egyik közeli ismerősöm mondta, hogy mennyire jólesett neki, hogy hallhatta a hangomat. Örülök, hogy manapság már léteznek ilyen lehetőségek.

Fontos, hogy az idősebb korosztályt is megtanítsuk ezek használatára, ugyanis a koronavírus-járvány végéig a szakemberek azt tanácsolják, hogy lehetőség szerint csak ak­kor érintkezzünk idős szeretteinkkel, ha együtt is élünk velük.

Gondoskodjon megfelelő eszközről

Okostelefon, táblagép, laptop – bármelyik készülék alkalmas a videótelefonálásra. Manapság már kimozdulni sem kell ezek beszerzéséhez. Ha mobilszolgáltatón keresztül vásárolja meg az eszközt, akkor már rögtön internetet is kérhet hozzá, ha nincs wifi vagy kábeles világháló. Mivel az internet bekötése személyes kontaktussal jár, és sok idő lehet, mire kiér a szolgáltató, ezért ajánlott a mobilnetet választani.

Segítsen beállítani

Első körben próbálja meg maga személyesen beállítani a nagyinak a készüléket, de vigyázzon az egészségére, fertőtlenítsen, mi­előtt bemegy a lakásába, és tartsa a távolságot vele. Ha nem tud felcsatlakozni az internetre, kérjen a szolgáltatótól telefonos segítséget, lépésről lépésre el­mondanak mindent.

Töltse le az alkalmazást

Ha működik az internet, akkor androidos eszközön lépjen be a Play Áruházba, IOS-oson pedig az Appstore-ba. Itt találhatóak az applikációk, ahonnan le kell tölteni az alkalmazást. A leggyakrabban használt a Messenger és a Viber, de jó alternatíva a Skype, a Microsoft Teams és a Google Hangouts Meet. A Messengerhez és a Viberhez meg kell adnia a telefonszámát, és az alapján másokat is megtalálhat, olyan embereket, akiknek szintén le van töltve az alkalmazás. Ha a névjegyeket felvette, akkor lépjen be a beszélgetésbe, keresse meg a vi­deó ikont, nyomjon rá, és már hív­ja is a másik felet.

Baranyi Lászlót unokája tanítja

Baranyit unokája tanítja Baranyi László színművész szinte a kérdéseinket sem értette, ám ezen ő maga is csak mosolyog.

– Viber és közösségi média? Nos, ezek a szavak nekem kínaiul vannak. Nem szépítem, az internet nem az én generációm számára fejlődik. Nekem nincs is otthon bevezetve, hiszen még az okostelefont is alig tudom használni. Néha az unokám próbálja elmagyarázni, hogy melyik gomb mire való – mondta a Família Kft. egykori nagypapája.

– A feleségemmel élek kettesben. Aki el szeretne érni minket, nyugodtan telefonálhat! – nevetett a színész.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144027_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713561311
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713561311
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713561311
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713561311
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött: áll az egész autópálya Budapest felé, nagy a baj

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól