Aktuális

Segítünk, hogy ne parazoljon: listával menjen vásárolni!

Bors

Létrehozva: 2019.09.08.

Évente mintegy 1,8 millió tonna élelmiszer megy a kukába Magyarországon, pedig ezeknek a 80 százaléka még ehető lenne. Ennek csökkentését már a vásárláskor kell elkezdeni.

A boltok is hibásak 

Az élelmiszer-pazarlás problémája már a boltban elkezdődik, ugyanis az em­berek hajlamosak olyan dolgokat is megvenni, amit csak a szemük kíván meg. Emiatt az otthoni hűtőben, spejzban felhalmozódnak a feleslegesen vásárolt termékek, majd mennek a kukába. Ezt egy listával, és célirányos vásárlással lehet legjobban megelőzni. Vagyis mielőtt boltba indulna, írjon listát, hogy egyrészről biztosan semmit se felejtsen el, másrészről ne kerüljön semmi felesleges a kosárba! 

A boltok akciói is hozzájárulnak a pazarláshoz, mivel az egyet fizet, ket­tőt kap akciók miatt az emberek többet vesznek abból, amiből egy is elég lenne. A zöldségnél és gyümölcsnél inkább a külsőre csúnyábbakat válassza, így segíthet, hogy ezek ne a szemetesben végezzék a nap végén! El­végre ezek is ugyanolyan finomak. Figyeljen arra is, hogy egyszerre maximum három napra valót vegyen belőle, így semmi sem fog kár­-ba veszni! 

Főzzön maradékból!

Otthon is rengeteget lehet tenni azért, hogy a lehető legkevesebb étel kerüljön kidobásra. Vezessen listát, ugyanis ezen nyomon tudja követni, milyen élelmiszerből mennyi marad. Ennek segítségével a következő vásárlásnál már okosabban tudja kimérni a mennyiségeket. Sőt nem is kell mindennap vásárolni. Az otthoni maradékokból is nagyon finom ételeket lehet készíteni, így érdemes olyan napokat beiktatni, amikor csak ezeket használja fel a sütéshez, főzéshez. 

A hűtőt is érdemes szem előtt tartani. Az a legjobb, ha folyamatosan 1-5 Celsius-fok között van, így a leghatékonyabb. A tisztaság nagyon fontos, ugyanis az ételek átadják egymásnak a penészt, így gyorsabban romlanak. Ha valamin meg­jelentek a zöld foltok, érdemes kitakaríta­ni a hűtőt. 

Számít az ebéd 

Becslések szerint az élelmiszer-pazarlás tíz százaléka az éttermekben tettenérhető, vagyis érdemes ott is tudatosnak lenni. Kérjen fél adagot, ha tudja, hogy nem fogja tudni megenni. Ha mégis túl sok az étel, inkább vigye el, otthon még meg tudja enni. Ezek a szabályok érvényesek akkor is, ha otthon eszik. Először kisebb adagot szedjen magának, ha nem lett elég, akkor vegyen csak még egyszer!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138915_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27176_resized.jpg?avcount=1713429312
origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132754_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: máris szerelmes Hilda?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137580_auto_resized.jpg
ripost.hu

Édes családi fotón Puskás-Dallos Bogiék, ilyen nagyot nőt Ábel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140208_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Videón a titok, amiért Lunyin kivédte Bernardo Silva 11-esét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27174_resized.jpg?avcount=1713429312
origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138596_auto_resized.jpg
travelo.hu

Elindultak a kalauz nélkül közlekedő vonatok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713429312
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713429312
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Súlyos baleset történt a Richter Cirkuszban: egy ember kizuhant a halálgömbből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni