Aktuális

Sargentini-jelentés - Fidesz: Orbán Viktor meg fogja védeni az ország becsületét az igaztalan vádakkal szemben

Bors

Létrehozva: 2018.09.11.

Forrás: MTI

Orbán Viktor miniszterelnök meg fogja védeni Magyarország becsületét az igaztalan vádakkal szemben, ki fog állni a magyarokért a Sargentini-jelentés kedd délutáni európai parlamenti (EP) vitájában - mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója budapesti sajtótájékoztatóján.

Hidvéghi Balázs közölte: arra kérik a kormányfőt, vigye el a magyarok hangját az EP-be, mondja el, hogy a magyarok továbbra is biztonságban, keresztény kultúrában akarnak élni.

Szavai szerint az EP bevándorláspárti többsége bosszúra készül Magyarország ellen, mert a magyarok világossá tették, nem fogadnak be bevándorlókat. A Sargentini-jelentés nem más, mint ennek a politikai bosszúnak egy leplezetlen eszköze - fogalmazott.

A kommunikációs igazgató azt mondta: Európában ahol hangot mernek adni a bevándorlásellenes véleményeknek, ott azonnal megbélyegzik, hazug vádakkal illetik az embereket, hogy elhallgattassák őket.

Magyarországra is azért irányul ilyen össztűz, mert "egyenesen megmondtuk, hogy nem akarunk Magyarországból bevándorlóországot csinálni" - jelentette ki a politikus. Hozzátette, azért támadják Magyarországot, mert megmutatta: a bevándorlás megállítható.

A jelenleg még hatalmon lévő brüsszeli bevándorláspárti elit azonban el akarja hallgattatni a magyarokat, amihez most éppen "Judith Sargentini szállítja a politikai vádiratot (...) a bevándorláspárti Soros-szervezetek hathatós közreműködésével" - fogalmazott Hidvéghi Balázs.

Jelezte ugyanakkor, ennek az EP-nek már csak hónapjai vannak hátra, a jövő évi EP-választás fő tétje pedig az, hogy a bevándorláspárti erők kezében marad-e Európa sorsa.

Arra a felvetésre, hogy a zöldpárti Judith Sargentini a következő EP-ciklusban nem jelölteti magát képviselőnek, a Fidesz kommunikációs igazgatója úgy reagált: a politikus európai parlamenti teljesítménye minden szintet alulmúl, egy nyíltan bevándorláspárti politikusról, Soros György egyik nyílt szövetségeséről van szó, "mi nem fogunk krokodilkönnyeket hullatni érte, ha jövőre nem lesz már képviselő".

Orbán Viktor miniszterelnök a mai napon Brüsszelbe utazott, hogy megvédje Magyarországot, a hazugságoktól teli Sargentini-jelentés kapcsán. Az erről készült videót a kormányfő a közösségi oldalán osztotta meg.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713546912
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145006_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713546912
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713546912
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713546912
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144603_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot