Aktuális

Ritka betegsége miatt a nyaka hamarosan már nem bírja el a modell fejét

Bors

Létrehozva: 2019.05.28.

Sara Geurts bőre egy ritka, örökletes betegség miatt egyre ráncosabbá válik, a kötőszövetei pedig lazábbak lesznek.

Forrás: Instagram

A 28 éves minneapolisi modell hosszú évekig nem bírt megbarátkozni kinézetével, ami valóságos pokollá tette tinédzserkorát. Még a legnagyobb nyári forróságban is csak hosszú ujjú garbós pulóvert és farmernadrágot viselt, hogy eltakarja ráncos testét az emberek elől. Végül elege lett a bujkálásból.

– Szívem szerint mindenemet eltakartam volna. Nem akartam, hogy bárki is rákérdezzen, miért olyan a bőröm, amilyen – vallotta be Geurts, akit tíz évesen diagnosztizáltak Ehlers–Danlos-szindrómával, ami a szervezet kollagén előállítását gátolja, és a kötőszövetek helytelen fejlődésével jár.

Huszonhárom éves korában azonban minden megváltozott. Elkezdte szeretni önmagát és elfogadni testét. Modellként mutatta meg lógó, ráncos bőrét a világnak, ami legnagyobb meglepetésére nem undort váltott ki az emberekből. Sokan tisztelték bátorságáért a fiatal nőt, és rengetegen bíztatták, hogy többé ne takargassa testét.

Ezzel nem csupán Geurts önbizalma tért vissza, de olyanoknak is erőt adott, akik szintén valamilyen testi hibájuk miatt szégyenkeznek. A fiatal modell megmutatta, hogy nem szabad elfedni a tökéletlenségeinket, hiszen azok is hozzánk tartoznak, és ezektől az egyedi vonásoktól válik mindenki különlegessé. Mára rengeteg rajongója van, az Instagram-oldalát több mint 83 ezren követik.

Betegségének azonban van egy másik, sötétebb oldala is. Kötőszövetei folyamatos gyengülése miatt attól félnek az orvosai, hogy hamarosan a nyaka nem bírja majd el a fejének súlyát.

Szerencsére ez műtéti úton kezelhető, így rajongói a GoFundMe oldalon segítenek Geurts-nek a pénzgyűjtésben, hogy ki tudja fizetni a több mint 10 millió forintnak megfelelő dollárba kerülő életmentő műtétet.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142269_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713476111
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142039_auto_resized.jpg
life.hu

Ő Victoria Beckham ritkán látott húga: Louise-szal akár ikrek is lehetnének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142153_auto_resized.jpg
vg.hu

Szlovákia után újabb szövetségesre találhat a magyar kormány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141331_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713476111
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713476111
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713476111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze